Sziasztok! :) Itt a péntek, és vele egy újabb fejezet. Kevesebb, mint általában, és tartalmilag sem halad sokat a történet, de annál viccesebb jelenetek lesznek benne. Legalábbis, szerintem, de ezt majd ti döntsétek el :) Szép hétvégét kívánok Nektek! :) Üdv.: Amanda Swan

Sziasztok! :) Itt a kedd, és vele egy újabb fejezet, ahogy ígértem. Remélem, ha elolvastátok, és tetszett, írtok hozzá egy rövidke véleményt, mert tényleg kíváncsi vagyok, hogy mit szóltok hozzá :) Jó olvasást kívánok!! Puszi: Amanda Swan

 Pansy:

Amint Potter belépet a kandallóban felcsapó zöld lángok közzé, a házra érezhető csönd borult. Olyan magányosnak éreztem magam hirtelen. És ilyen érzés még sosem kerített hatalmába. Sosem bántam az egyedüllétet, szerettem elmélkedni. Talán ez is a hormonok miatt van.

Pansy:

Reggel még nagyon korán volt, hogy átöltözzem, hálóingben caplattam ki a fürdőszobához, a nappaliba lépve azonban megcsapott a tojásos rántotta illata. A gyomrom hirtelen nagyot rándult, és a máskor oly kedves illat most heves hányingert váltott ki belőlem. Rohantam a mosdóba, ahogy bírtam, de semmi nem jött ki belőlem, csak a gyomrom rángatózott. A csaphoz lépve megmostam az arcom, majd egyúttal fogat is mostam. A kócos hajamat csak az ujjaimmal próbáltam eligazgatni. Mikor késznek éreztem magam, befogott orral megközelítettem a konyhát. Potter ott sürgött-forgott, már előkészített két tányért, és éppen az omlettet akarta elfelezni, amikor meglátott.

Harry:

Szótlanul néztem végig, ahogy besétál az egykor még szüleim tulajdonában álló hálószobába, ami most már a miénk. Enyém és Parkinsoné. A gondolat is felkavart, hogy egy ágyban kell aludnom vele, hiszen ez lenne a természetes. Mint újdonsült, friss házasok, ki sem szabadna mozdulnunk az ágyból minimum egy hétig. Nekem viszont semmi belső indíttatásom hozzá. Azt le sem tagadhatom, hogy mennyire izgató jelenség, mert nagyon is szexi, de ez csak a külső burok. A benső is számít. Az, hogy mi lakozik benne..., vagyis... ez hülyeség, Parkinsonnal egyszerűen túl sokat veszekedtünk, hogy egy jóslat miatt hipp-hopp beleszeressek, és úgy tekintsek rá, mintha valóban én választottam volna a feleségemnek.

Pansy:

Becsuktam magam mögött az ajtót, és azonnal az utazóládámra tévedt a tekintetem, ami a hatalmas franciaágy jobb oldalán helyezkedett el. A másikon Potter ládája feküdt. Dühösen gondoltam arra, hogy ezek komolyan elvárják majd tőlünk, hogy szeretetben neveljük a gyerekünket. Egyáltalán, mitől olyan biztosak abban, hogy valóban terhes vagyok? Állítólag az igazgató eljön majd hozzánk, és akkor hozza Madam Pomfreyt is, hogy megvizsgáljon. Elvégre, figyelni kell a kicsi állapotát!

Harry:

Már kezdett sötétedni, amikor kiléptem Hagrid házából, és elindultam vissza a kastélyba, hogy magamra rángassam az ünnepi taláromat. Az udvaron már kevesen tartózkodtak, aminek hálás voltam, a kastélyban viszont annál többen. Az egészben az zavart a legjobban, ahogy néhányan összesúgtak a hátam mögött. Bizonyára futótűzként terjedt a hír, hogy én és Parkinson össze fogunk házasodni. Így már nem is lesz nagy meglepetés, de kit izgat? Engem jobban frusztrált az, hogy a jövendőbelimet nem én választhattam ki. Ha belegondolok, hogy este már a szüleim házában fogunk lakni, máris átjárja mindenemet a feszültség.

Harry:

Szerencsém volt, Hagridra a kunyhója előtt találtam rá, éppen babot fejtegetett, de amint meghallotta lépteimet, egyből felkapta a fejét.
- Szerbusz Harry! – köszönt a szokásos, erélyes hangján, ami annyira megszokott volt tőle. Épp úgy hozzátartozott, mint loboncos haja vagy a vadkanfogó kopója.
- Szia Hagrid! – köszöntem én is. – Ráérsz beszélgetni kicsit?
- Persze – rakta odébb a vödröt, miután tüzetesebben végignézett rajtam. – Valami baj van?
- Szükségem lenne a tanácsodra – sóhajtottam, mire tőle egyáltalán nem megszokottan felszökkent a szemöldöke. Egészen a haja tövéig.

Harry:

- Gyerekek – nyílt ki váratlanul a szoba ajtaja, és maga Dumbledore igazgató lépett be rajta. – Remélem, nem zavarok, de szeretnék Harryvel és Pansyval beszélni – lépett be engedély nélkül a helyiségbe, majd Hermionéhoz fordult. – Ms. Granger, meg tudnád keresni őt, és idehozni? Nagyon sürgős lenne – intézte szavait barátnőnkhöz, aki csak bólintott egyet, majd felállt a fotelből. Még váltottunk egy gyors pillantást, mielőtt elindult volna.

Harry:

Nehézkesen nyitottam ki a szemeimet, és a mozgás is alig ment. A kép azonban, ami a szemeim elé tárult teljes megrökönyödést váltott ki belőlem. Parkinson a mellkasomon feküdt, míg az én kezem a vállán pihent. Másodpercek, de az is lehet, hogy órák teltek el, mire fel tudtam dolgozni ezt az egészet. Lassan kihúztam a karom a feje alól, majd az ágyról felkelve gyors öltözésbe kezdtem. Magamra kapkodtam a pólóm és az ingem, majd a farmert is felrángattam. Éppen a tornacsukám következett volna, amikor rájöttem, hiába is akarnék menekülni. Nincs pálcám, nem tudok dehoppanálni innen.