Pansy:

Reggel még nagyon korán volt, hogy átöltözzem, hálóingben caplattam ki a fürdőszobához, a nappaliba lépve azonban megcsapott a tojásos rántotta illata. A gyomrom hirtelen nagyot rándult, és a máskor oly kedves illat most heves hányingert váltott ki belőlem. Rohantam a mosdóba, ahogy bírtam, de semmi nem jött ki belőlem, csak a gyomrom rángatózott. A csaphoz lépve megmostam az arcom, majd egyúttal fogat is mostam. A kócos hajamat csak az ujjaimmal próbáltam eligazgatni. Mikor késznek éreztem magam, befogott orral megközelítettem a konyhát. Potter ott sürgött-forgott, már előkészített két tányért, és éppen az omlettet akarta elfelezni, amikor meglátott.

- Most akartam szólni, hogy kész a reggeli – vigyorgott rám, majd észrevette az orromat befogó kezem. - Valami baj van?

- Düddesd el ezt a szagod – kértem.

- Tessék?

- Deb bírob elviseldi – próbáltam újra a tudtára adni. Végül az ábrázatomból csak rájött a lényegre, és egy gyors pálcaintéssel már meg is szüntette.

- Nem szereted az omlettet?

- Élek-halok érte, és köszönöm, hogy csináltál nekem reggelit. A babánk nem lesz valami nagy tojásrajongó – simítottam végig a hasamon. Potter odapillantott, majd látványosan belepirult.

- Parkinson, a ruhád többet enged mutatni, mint amennyit kellene – mutatott az enyhén szólva mély dekoltázsomra. El is felejtettem, hogy a szexi tengerkék darab van rajtam, amit mindig Draco elcsábításához vettem fel. Talán tudat alatt Pottert is el akartam csábítani.

- Azt mondtad, hogy a férjemként akkor bámulsz, amikor akarsz, én pedig jó feleséghez méltóan ezt hagyom is neked – tettem csípőre a kezem, és domborítottam. Potter még jobban elpirult, de nem vette le rólam a szemét.

- Nem voltam magamnál, a bájital hatása alatt történhetett.

- Nagyon is tudatodnál voltál másnap reggel – somolyogtam, aztán megkegyelmeztem neki. - Elmegyek átöltözni, mindjárt jövök.

Sokáig vacilláltam, hogy melyik ruhát vegyem fel, nálunk a varázsvilágban nincs ekkora választék, mint a mugliknál. Hosszas tépelődés után egy kék póló mellett tettem le a voksomat, melynek a közepén egy piros „S” betű állt, és hozzá egy fekete, comb tövig érő, kissé elálló szárú nadrágot vettem fel. Az új szerzeményeim közül valók, úgyhogy csak egy tisztító-bűbájjal átmostam, de a többit elhatároztam, hogy mugli mosógéppel fogom kimosni. Nem akarom, hogy Potter azt higgye, egy elkényeztetett kis picsa vagyok, aki meg sem próbál alkalmazkodni a helyzethez. Nem hittem volna, hogy valaha is azért fogok küzdeni, hogy megfeleljek a szemében.

Miután felöltöztem, felkaptam a Hermionénak szánt levelet, és kimentem a konyhába. Új illatfelhő szállt felém, ahogy beléptem a helyiségbe. Ez határozottan édes, kakaós volt.

- Mi jó készül?

- Főztem gyorsan egy kis tejbegrízt az elrontott omlett helyett – tette le elém az asztalra.

- Köszönöm – eresztettem meg egy félmosolyt. Ő velem szembe ült le az asztalhoz egy púpos tányérnyi omlettel. - Nem tudom, miért reagálok ilyen gyorsan, hiszen alig két napja voltunk együtt. De legalább biztosak lehetünk abban, hogy sikeres volt az akció – próbáltam viccesre venni, Potter ellenben csak morcosan ette a reggelijét. - Van terved mára? Mondtad, hogy nem akarsz egész nap itt bent feküdni.

- Van. Benézek a fiúkhoz a Weasley Varázsvicc Vállalatba. Hátha lesz valami munkájuk a számomra, elvégre nekem köszönhetően indult be az üzletük.

- És mit akarsz ott csinálni? Árút pakolni? Mást nem igen hiszem, hogy kapnál.

- Én sem reménykedem többe, de most nem válogathatok. Kilenc hónap, és megszületik a gyerekünk.

- Figyelj rám, mert nem mondtam még neked ilyet, és nem is fogom sűrűn, de te vagy Harry Potter, aki megmentette a varázsvilágot. Nem hiszem el, hogy nem vennének fel már a neved hallatára is az aurorképzőbe.

- Nincs időm iskolába járni, kell a pénz. Nekem van azért nem is kevés tartalék...

- Pont ezért kellene most menned – vágtam a szavába. Láttam, hogy elgondolkozik, végül megrázta a fejét.

- Nem, már eldöntöttem, hogy előbb a fiúktól érdeklődöm. Ha mégsem válna be a munka, akkor elmegyek a minisztériumba. Supermanes póló van rajtad? - vonta össze a szemöldökét.

- Ja, biztos, nem tudom, csak megtetszett.

- Majd megnézhetjük azt a filmet is. Szerintem, tetszeni fog – hadarta, majd bekapkodta a reggelije maradékát.

- Mielőtt elmész, megmutatnád nekem, hogy indíthatom be azt a masinát a fürdőszobában?

- Te mugliként akarsz mosni? - vonta fel ismét a szemöldökét, de ezúttal kicsit magasabbra.

- Szerintem, semmi meglepő nincs ebben, csak meg akarom ismerni ezt a világot is.

- Okkké, ha te mondod.

- Attól, mert a muglik már ismerik a titkunkat, még nem kell úton-útfélen varázsolnunk.

- Igaz. Fejezd be csak nyugodtan a reggelit, addig én is átöltözöm.

- Ezt még olvasd el – nyújtottam át Potternek a levelet. - Tegnap este írtam meg Hermionénak a választ. Elküldöm neki Hermésszel, ha rábólintasz. - Átvette tőlem, és láttam a szeme járásából, ahogy gyorsan átfutotta a sorokat.

- Jó ez így, engedélyt adok rá, hogy elküldhesd – tette vissza az asztalra mosolyogva. Nem tudtam, hogy ez a mosoly valódi, vagy csak erőltetett, olyan gyorsan eltűnt az arcáról, amikor felállt az asztaltól, hogy öltözni indulhasson.

Egyedül maradtam a gondolataimmal. Még neszezéseket sem hallottam a nappali felől. Erős késztetést éreztem rá, hogy felálljak és megkukkoljam öltözés közben, de végül a józan ész győzött. Én is megettem a finom reggelimet, még sosem volt ezelőtt szerencsém a tejbegrízhez, biztos valami mugli étel. Rendes volt tőle, hogy összeütötte nekem, nem is kértem rá, és mégis. Potter jó srác, a morgolódásai ellenére is. Talán azért igyekszik felvenni néha ezt a zordabb viselkedést, mert attól fél, hogy túlságosan gyengének látom. Biztos abszurdnak tartja, hogy ennyire próbálok jól viselkedni, és ezért ő is kedvesen áll hozzám. Nem tudom hibáztatni érte, néha én sem értem magam. Miért igyekszem jó fej lenni vele, miért?

- Befejezted a reggelit? - kérdezte váratlanul. Majdnem leestem a székről ijedtemben. Szokásos, szürke kockás ingében és fekete pólójában állt előttem. Alulra kék farmert húzott. Ahogy ránéztem, elhatároztam, hogy a közeljövőben elrángatom vásárolni.

- Igen, de legközelebb trappolhatnál is, hogy halljam, amikor jössz.

- Bocs, nem volt szándékos – nyomott el egy mosolyfélét.

- Nem is mondtam, hogy finom volt a reggeli, de igazán nem kellett volna – akartam újra zavarba hozni.

- Ugyan, megszoktam Dursleyéknél, hogy én csináltam nekik a tükörtojást. Ez sem volt nehezebb. Na gyere, megmutatom a mosógép használatát.

Harry:

Egy órával később már az Abszol út utcáit róttam, Parkinson hamar felfogta, mit hova kell önteni, és mikor kell megnyitni a vizet, majd bekacsolni a gépet. Jó tanítvány, túl jó, ábrándoztam el. Sokszor meg kellett ráznom a fejem, hogy megszabadulhassak a képzeletemben felvillanó látványától. Az éppen mellettem elhaladó varázslók és boszorkák meg sem mertek szólítani, azt hihették, hogy megőrültem. Ha tudnánk, hogy nem is állnak olyan messze az igazságtól. Elegem lett, gyorsabb tempóra kapcsoltam, és a városnéző, fejkiszellőztető séta helyett szinte rohantam az üzletig. Minél előbb beszélgetni akartam egy régi ismerőssel, legalább addig sem Parkinsonon járna a fejem. Az ajtó előtt kifújtam magam, lassítottam a légzésemen, majd benyitottam. Kis csengő jelezte a bejövetelemet. A boltban alig lézengett néhány vásárló, amit nem is bántam. Kicsit féltem attól, hogy sokan lesznek majd.

- Harry! - hangzott fel egy ismerős bariton. George volt az, az évek alatt sikerült már megkülönböztetnem őket.

- George, de jó látni téged – mosolyogtam.

- Téged is. Mi járatban erre?

- Szeretnék négyszemközt beszélni veled, ha lehet.

- Persze, gyere csak az irodába, majd Justin tartja helyettem a frontot – indult meg a fiú a felé, hogy szóljon neki, majd intett, hogy menjek fel vele a csigalépcsőn. Az iroda az emeleti folyosó végén nyílt. Mikor beléptünk, meglepődtem, hogy milyen tágas. Szépen be volt rendezve. Nem kerülte el a figyelmemet, hogy az asztalon hegyekben álltak a dossziék.

- Mi történt itt, befújt egy kisebb tornádó? - kérdeztem viccesen.

- Még ha csak az lenne a gond, de nem haladunk a könyveléssel. Fred és én nem értünk úgy a mugli könyveléshez, és a számokhoz sem...

- Majd én segítek! - kaptam az alkalmon. - Szerettem a matekot, és szívesen átrágnám magam rajta. Nem lehet olyan nagy ördöngösség.

- Komolyan megtennéd? - csillantak fel a szemei.

- Persze, amúgy is munkaügyben jöttem hozzád – jegyeztem meg halkan.

- Hogyhogy? Azt hittem, hogy Ronnal mindketten aurorok akartok lenni.

- Így volt, de közbejött valami, illetve valaki, és hamarosan valakik lesznek.

- Parkinson, igaz?

- Ja – akartam volna lemondóan sóhajtani, de nem sikerült teljesen.

- Sajnálom. Nem is tiltakozhattál volna?

- Nem. Dumbledore professzor megint jött a szokásos szöveggel, hogy csak én menthetem meg a világot, meg hasonlók, de most Parkinsont is belekeverte.

- Az a vén lókötő sosem változik.

- Nekem teljesen más jut róla eszembe.

- Nem baj, itt pár órára nyugalmat lelhetsz tőle az irodában, míg átnézed a papírokat.

- Pont ezt akartam mondani, hogy lehetne-e otthonról bedolgoznom?

- Kezdem úgy érezni, mintha egyáltalán nem bánnád, hogy így alakult. De természetesen az akták elmozdíthatók, szóval lehet, ha szeretnéd.

- Csak a gyerekünk miatt, még képes, és megerőlteti magát. Most kitalálta, hogy mindent mugliként akar csinálni. Ma például nekiállt mosni.

- Mosni? - szökkentek fel a szemöldökei. - Látom, Parkinson sem százas, de persze itt mindig lesz helyed, ha egy kis nyugalomra vágynál.

- Kösz.

- A fizetésed majd megbeszéljük, ha Fred is visszatért Franciaországból.

- Világos, előbb teszteljetek csak le, hogy képes vagyok-e megcsinálni, utána majd ráérünk beszélni a bérről. Melyikeket vihetem el?

- Ennél az ötnél akadtunk már el úgy két hónapja – nyomta a kezembe.

- Két hónap? - hördültem fel. - Azóta nincs könyvelve semmi?

- Ja, akkor adta fel az elődöd.

- Most előre szólok, hogy még szűz vagyok könyvelésből, de megpróbálok közben elvégezni egy ilyen tanfolyamot, és hamar belerázódom majd.

- Nem izgulok miatta, ha Tudodkit legyőzted, akkor ez piskóta lesz neked– vigyorgott rám George, ami engem is kicsit megnyugtatott, mert be kellett vallanom, hogy a sok papír láttán kezdtem bepánikolni.

- Kösz, ezt jólesett hallani – zsugorítottam össze a dossziékat, és belecsúsztattam a zsebembe.

- Mennyi időm van rá?

- Végül is, nem vagyunk elkésve a számlákkal, csak iktatva nincsenek, szóval időd az van.

- Egy-két nap kell, hogy átnyálazzam, és elkezdjem felfogni.

- Rendben – bólintott rá George, majd elköszöntünk egymástól, ideje volt indulnom. Fél órán át róttam az utcákat céltalanul. Nosztalgiáztam. Ahogy elhaladtam az Uklopsz Bagolyszalon előtt, a szívem majd összefacsarodott. Hedviget, a gyönyörű hóbaglyomat innen kaptam Hagridtól, és bár most is nagy szükségem lenne egy bagolyra, képtelen lennék őt helyettesíteni, hiszen nem csak a kis póstásom volt, hanem a barátom, akit nagyon szerettem. Kidörzsöltem a könnycseppet a szememből, majd megindultam Florena Fortescue fagylaltszalonja felé. Harmadévem nyarán minden nap eljöttem ide, amikor az utolsó hónapomat az Abszol úton töltöttem. Hihetetlenül csodás fagyijai vannak, a mugli fagylaltok a közelébe sem érnek. Ezer éve nem beszélgettem már vele, és most annyira jó lett volna, de nem Florena állt a pultban, hanem egy szintén ismerős lány, Parkinson barátnője, aki állítólag szerelmes belém. A nevére már nem emlékszem.

- Szia – köszöntöttem barátságosan, rávillantva mind a harminckét fogamat.

- Szia – rebegtette felém a szempilláit megilletődve.

- Nem gondoltam volna, hogy rajtam kívül más is az Abszol úton fog majd dolgozni.

- Még csak két napja kezdtem. Mit adhatok? - mosolygott rám, immáron kissé felbátorodva.

- Elvitelre szeretnék kérni két gombóc grillázst, két gombóc epres joghurtot és szintén két gombóc fahéjas szilvát – választottam ki a legszimpatikusabbakat. Persze, volt még ott rengeteg ínycsiklandozó és krémes csoda, de nekem most ezek jöttek be. Parkinsonnak ha nem tetszik, akkor toll a fülébe.

- Te aztán nagyon édesszájú vagy, ha ennyit megeszel – jegyezte meg a lány, miközben sorban kiadagolta a gombócokat egy műanyag dobozkába.

- A fele Parkinsonnak lesz. – Kissé megingott a keze, amint kimondtam a nevét. El is felejtettem, hogy ők most nincsenek jóban miattam.

- Hogy jöttök ki egymással? - nyújtotta át a lecsukott dobozt, de előtte szórt rá egy fagyasztó-bűbájt, hogy ne olvadjanak meg, mire hazaérek vele.

- Tűrhetően. Parkinson mindent belead, hogy ne vesszünk össze, ezért én is igyekszem – emeltem fel a dobozt bizonyítékul.

- Nem hittem volna, hogy Pansy rendes lesz veled.

- Engem is meglepett, de azért nyitva tartom a szemem. Ahogy Mordon professzor is mondta régen: lankadatlan éberség!

- Nem rémlik a neve és a tanítása.

- Igen, mert ő csak negyedévben oktatott, úgyhogy te őt nem ismerhetted sajnos.

- Biztos remek tanár volt.

- Az egyik legjobb. - Nem mentem bele a részletekbe, hogy igazából nem is ő tanított minket akkor, hanem a helyére léptek. A sulin kívül azonban rengeteg dolgot tanultam az igazi Rémszem Mordontól. - Mennyivel tartozom?

- Tíz sarló lesz. - Leszámoltam előtte az ezüstpénzeket. - Remélem, benézel máskor is.

- Természetesen – mosolyogtam rá, miután eltettem az édességet és a tárcámat a táskába, majd elköszöntünk egymástól. Még indulás előtt vettem ki egy kis pénzt a Gringottsból, aminek a felét át is váltattam fontra ott helyben. Végül benéztem Londonba is, és az egyik kínai étkezdében vettem magunknak ebédet is. Mindig ki akartam próbálni a konyhaművészetüket. Pontban kettőkor hoppanáltam a házunk elé.

Folyt. köv.