Sziasztok! :) Itt a péntek, és vele egy újabb fejezet. Kevesebb, mint általában, és tartalmilag sem halad sokat a történet, de annál viccesebb jelenetek lesznek benne. Legalábbis, szerintem, de ezt majd ti döntsétek el :) Szép hétvégét kívánok Nektek! :) Üdv.: Amanda Swan

Pansy:

A szombat nagyon jól telt, egészen este nyolcig maradtak, senki nem sietett sehová. Régen éreztem magam ilyen jól. Azzal búcsúztunk el, hogy hamarosan megismételhetnénk. Viszont az utána következő romeltakarításhoz egyikünknek sem fűlött a foga. Nekem kedvem nem volt hozzá, Potternek meg ereje, úgyhogy maradt a varázslat. Mondjuk, csodálkoztam volna is azon, ha nekiállt volna mosogatni, miután egymaga megivott egy üveg bort, és még két kupica skót whiskyt. De le a kalappal előtte, mert ehhez a teljesítményhez képest még így is jól bírta. Én már kidőltem volna a helyében.

- Sokat szoktál inni, hogy így bírod az alkoholt? - ültem le mellé a kanapéra egy pohár almalével a kezemben.

- Nem! Talán a kezdők szerencséje – vigyorgott bele a borospoharába.

- Biztos, hogy meg akarod még azt inni? - kérdeztem aggódva. Nem hagyhatnám csak úgy itt a kanapén. Teljesen elgémberedne a nyaka reggelre. Na, az lesz még egy szép pillanat, amikor majd másnapos lesz a drága.

- Tuti. Csak nem azt akarod, hogy kiszáradjak? - próbálta komolyan összeráncolni a szemöldökét, de nem igazán ment neki.

- Téged ez a veszély már nem fenyeget – csóváltam meg a fejem, de azért én is mosolyogtam. Vicces volt, hogy mindenen nevetett.

- Azt akarod mondani, hogy részeg vagyok, ugye? - próbálta magát kihúzni az ülésben, de visszadőlt a támlára.

- Nem, én csak azt, hogy már nem lehetsz szomjas – helyesbítettem. - A kettő nem következik egymásból.

- Pedig totál be vagyok rúgva! - nevetett fel hangosan, majd megitta a pohara alján úszkáló fél kortynyi maradékot. - Hoppá, ez kiürült, megyek gyorsan, és teletöltöm – akart volna felállni, de visszahúztam.

- Már így is sokat ittál – néztem bele mélyen a zöld szemeibe, hogy jobban hassak rá. - Inkább menj el zuhanyozni, frissülj fel kicsit, aztán aludj egyet. Holnap kemény napod lesz.

- Mióta lettél az anyám? - húzta fel a szemöldökét kérdőn.

- Nem akarok anyáskodni feletted, én csak aggódok érted.

- Az jó, mert az anyámat ciki lenne megcsókolni – hajolt egészen közel az arcomhoz, majd minden gátlását félredobva lesmárolt. Közel sem finomkodva, hanem olyan ágyra ledöntősen. Hipp-hopp a támlára kenődve találtam magam, a poharamat és az övét is alig bírtam letenni a kis dohányzóasztalra, miközben a heves vágyakozása hamar lelankadt, és a mellkasomra borulva elaludt. Félhangosan hortyogott rajtam, az én szívem pedig csak úgy kalimpált az előbb átéltektől. Ezek szerint, vágyott rám, csak ezért csókolhatott meg. A részegek és a gyerekek mindig igazat mondanak, tartja valami népi mondás, és ez igaz is. Észre sem vettem, hogy a nagy merengés közepette simogatni kezdtem a haját. Ahogy feleszméltem rá, jobbnak láttam szabadulni a „szorult” helyzetből. Óvatosan kimásztam alóla, majd kigomboltam az ingét, a lehető legfinomabban kibújtattam a kezeit, és kihúztam alóla az anyagot. A nadrágjával már könnyebb dolgom volt. Végigfektettem a kanapén, amit aztán ággyá változtattam alatta. Gondosan be is takargattam a szépfiút. Miután levettem a szemüvegét, nyomtam egy puszit a homlokára. Egyedül erre reagált egy mormogást, az előző küszködéseimet hang nélkül tűrte. Hirtelen belém villant, hogy talán most is csak pihenteti a szemeit, de gyorsan elhessegettem.

- Jó éjszakát, Potter! - köszöntem el tőle suttogva. Aznap éjszaka elégedetten és mosolyogva aludtam el.

Vasárnap reggel hangos csattanásra és szapora káromkodásra riadtam. Potter magához tért, és összetörhette az asztalon hagyott poharainkat. Nem is indulhatna szebben a reggelem. Magamra vettem a zöld köntösöm, és kimentem hozzá.

- Jó reggelt – dőltem neki az ajtófélfának mosolyogva.

- Mondd csak, pontosan mi a jó ebben a reggelben? - fogta a fejét. - Szinte lüktet az agyam.

- Én mondtam, hogy ne igyál annyit – tártam szét a karjaimat. - De tudom, hogy mi segítene. Kávé, meg jó sok folyadék – indultam volna meg a konyha felé, ha egy kérdéssel meg nem állít:

- Hogy kerültem az ágyba? És miért vagyok egy szál boxerben?

- Én vettem le rólad az inget és a nadrágot, hogy kényelmesebben tudj aludni, és én változtattam át a kanapét is ággyá.

- Tessék?! - sápítozott. - Te-te-te...

- Én-én-én – utánoztam a dadogását. - Ez nem olyan nagy cucc, főleg azután, hogy lesmároltál előtte – vontam vállat, majd otthagytam a letaglózott egykori griffendélest.

Kávéfőzés közben alig bírtam visszatartani magam, hogy hangosan fel ne nevessek. Az a fej, amit vágott. Meg kellett volna örökíteni valahogy, hogy a gyerekünk is láthassa. „Látod, kisfiam vagy kislányom, apád ilyen arcot vágott, mikor rájött, hogy teljesen belém van habarodva!”

Mikor a poénon már kinevettem magam, egy kicsit megijedtem. Hiszen, én élveztem azt a csókot, még ha igazán nem is lehetett annak nevezni. Az ajkai borízűek voltak, jutott eszembe, majd megráztam a fejem. Elővettem egy tálcát, és a pohárnyi keserű, forró kávé mellé raktam egy porcelánedénybe kockacukrot, meg egy kis kancsóba tejszínt. Így mentem be hozzá. Még mindig ugyanabban a pózban ült, ahogy hagytam, a térdeire támaszkodva fogta a fejét.

- Remélem, ez majd segít – tettem le az asztalra a tálcát. - Nem raktam bele semmit, te úgyis jobban tudod, hogy szereted – kezdtem csendesen, de nem mondott rá semmit. Még csak meg sem mozdult, és sejtettem, hogy miért. A csók miatt. - Figyelj, az a csók...

- Nem akarok erről beszélni! - vágott a szavamba.

- Rendben. És akkor egyáltalán nem akarsz velem beszélni? Tényleg, én kérek elnézést, hogy nem hagytalak úgy ott ruhástól a kanapén nyomorogni, de lehet, hogy azt kellett volna! - kiabáltam.

- Nem azért nem beszélek! Azt köszönöm! Csak olyan hányingerem van. – Ahogy kimondta, már szaladt is a mosdóba. Pár perccel később egy fokkal jobb állapotban jött ki onnan. - Azt hiszem, fürdöm is egyet – ajánlotta magának.

- Javasolni akartam, az biztos felfrissít. Csináljak valamit reggelire?

- Egy lovat is meg tudnék enni, de inkább csak müzlivel próbálkoznék.

- Akkor csinálok mindkettőnknek.

Elkészítettem az én speciális, joghurtos, banános, mézes zabpelyhemet. Elég kiadósra sikeredett, nem is beszélve arról, hogy tele volt vitaminnal. Tettem még le elé egy pohár vizet is.

- Gondolod, hogy ez segít? - nézte gyanakodva.

- Segíteni fog, hidd el – szögeztem le ennyivel. - Az alkohol kivonja a vizet a szervezetedből, ezért kell pótolnod.

- Nahát, te honnan tudsz ilyeneket?

- Innen-onnan – feleltem titokzatosan, majd nekifogtam a reggelimnek. Potter egy darabig még hitetlenkedve méregetett, végül ő is enni kezdett. Egész étkezés alatt csak a kanalaink csörgését lehetett hallani.

- Most már megmaradok – itta meg a pohár vizet is lelkiismeretes, jó kisfiú módjára.

- Na, már csak tíz ilyen pohárral kell meginnod, és el is múlik a fejfájásod – mosolyogtam kárörvendően.

- Te ezt élvezed, igaz? - morogta a fejét támasztva.

- Van értelme tagadnom?

- Nincs! - vágta rá, majd halkabban folytatta. - Szóval, én...

- Igen?

- …tényleg kikezdtem veled?

- Nem mondanám kikezdésnek. A számra nyomtad a szádat, aztán el is aludtál a mellkasomon.

- Merlinre, ez milyen ciki – hajtotta a tenyereibe az arcát. - Többet nem iszom.

- Ugyan már, nem volt az olyan durva jelenet, inkább vicces. Részeg Potter és a csajozás!

- Csak szólok, hogy ettől nem érzem magam jobban! - nézett fel rám bosszúsan.

- Nem is azért mondtam – öltöttem ki rá a nyelvem. - De beszéljünk inkább másról. Én tényleg jól éreztem magam, jó fejek a barátaid.

- Nem úgy, mint a tieid – akart ő is gúnyolódni, de ez most talált is.

- Az én barátaimon nem nehéz túltenni, mivel nincsenek. - Éreztem, hogy könnyek kezdik mardosni a szemeimet.

- Jaj, én csak gonoszkodtam, ugye, nem fogsz sírni?

- Nem tehetek róla, biztos már megint azok az idióta hormonok – töröltem ki egy könnycseppet a szememből. - Mindig a legrosszabbkor törnek ki belőlem.

- Sajnálom, hogy nincsenek, de szívesen osztozom veled az enyémekkel.

- Szánalmasnak tartasz, ugye? - kérdeztem remegő hanggal.

- Mi? Nem, dehogy! - tiltakozott.

- Nem hiszed, hogy tudok igazi barátokat találni magamnak a természetemmel.

- Semmi bajom a mostani természeteddel. A régivel annál több.

- Tényleg?

- Tényleg. Mit szólnál inkább, ha kanapé-kempingeznénk egész nap. Ennénk a rágcsálnivalókat, és bámulnánk a tévét. Semmi erőm máshoz. Ha pislogok egyet, már attól szédülni kezdek.

- Mit szólnál inkább, ha elugranék másnaposság elleni bájitalért az Abszol útra.

- Terhesen nem kellene hoppanálnod, sem hopp-hálózaton keresztül utaznod.

- Csak egy hete vagyok állapotos. Nem lesz baja a babának.

- Az első három hónapban még bármikor elmehet a baba, ha nem vigyázol, szóval maradsz a seggeden! - parancsolt rám.

- Tessék? A seggemen? - ismételtem vissza felháborodva. - Hogy merészeled a formás popsimat seggnek nevezni?

- Ne vedd ennyire a szívedre, én csak úgy értettem, hogy... Jaj, miért kell nekem másnaposan magyarázkodnom? - Hirtelen megsajnáltam. Ő csak jót akart nekem, én meg mindenért letámadtam.

- Nem idegesíteni akarlak, de ez csak rosszabb lesz.

- Kösz, de kénytelen vagyok ismételni magam, hogy ezzel nem segítesz!

- Nem is segíteni akarok – mosolyodtam el immáron könnyek nélkül. Felálltam az asztaltól, hogy a mosogatóba tegyem az edényemet, és ezzel elkövettem azt a hibát, hogy hátat fordítottam Potternek.

- Talán tévedtem, tényleg formás a popsid, bár ezt tapintással tudnám a leginkább megállapítani.

- Ahogy Weasleynek is mondtam tegnap, ne fogd vissza magad! - sétáltam elé, majd megfordultam, hogy meg tudja fogni.

- Most komolyan azt akarod, hogy megfogjam? - Akár egy kisgyerek a málnabokor előtt állva, mikor azon tépelődik, hogy tényleg ehet-e róla.

- A legkomolyabban. - A reggelihez levettem magamról a köntösöm, és most az alváshoz viselt rózsaszín alapon fekete kockás rövidnadrág volt rajtam, ami jól kiemelte az adottságaimat.

- Én csak vicceltem.

- Én viszont nem, de úgy látszik, nem vagy olyan bátor griffendéles, mint hittem – próbáltam heccelni, és be is jött. Potter megszívta magát, és se szó, se beszéd, megmarkolászta a fenekem. Hosszú percekig simogatta, mire elengedte. - Na, még mindig seggnek gondolod?

- Határozottan formás – hebegte vörös arccal.

- Akkor ezt megbeszéltük – léptem el tőle, és abban a pillanatban visszaállt eredeti színére az arca. - Mehetünk kanapé-kempingezni.

Harry:

Ahogy szó is volt róla, egész nap tévéztünk, de nehezen bírtam koncentrálni. Hiába igyekeztem a történetre figyelni, folyton eszembe jutott az az intim pillanat, ahogy megfogtam Parkinsont... ott. Szégyelltem magam, amiért eszembe jutott, de elképzeltem, milyen lenne őt meztelenül simogatni. Aztán belém hasított a felismerés, hogy már volt szerencsém hozzá meztelenül, csak egy pillanatára sem emlékszem. Pedig olyan szívesen merengtem volna rajta, egyáltalán nem kötött le ez a sorozat. Néha magamon éreztem Parkinson tekintetét, de nem mondott semmit. Szerintem, sejthette, hogy még mindig a reggel történtek jártak a fejemben.

- Hogy érzed magad? - kérdezte váratlanul. Kicsit össze is rándultam ijedtemben.

- Jól, már jobban. A sok víz tényleg segített. - Már a hatodik pohárral ittam, pedig utáltam a vizet, de a fejfájásom javult azóta.

- Én is rúgtam be, nem is kevésszer. Bájital nélkül hosszú ideig tart a kúra.

- Malfoyyal milyen volt a kapcsolatotok? - Nem is értettem magam, hogy miért érdekel.

- Mit értesz kapcsolat alatt pontosan?

- A szüleid őt szánták a férjednek, nem? Vagy tévedek?

- Nem tévedsz, tényleg ő lett volna a férjem, ha a háború után nem menekült volna el a szüleivel.

- És szeretted? Mármint, szerelmes voltál belé?

- Nem tudom, helyes pasi, biztos bele mentem volna, hogy házasodjunk össze akkoriban, de ez a plusz egy év a Roxfortban sok dolgot megváltoztatott bennem.

- Nem is látszott meg rajtad a suliban. Ugyanúgy genyóztál velem, és folyton veszekedtünk. Kicsit hiányzik is. - Parkinson felnevetett, de kivételesen nem idegesített.

- Naná, hogy genyóztam, nem változhatott meg hirtelen minden egyszerre. Ez hozott egy kis nosztalgiát az életembe.

- És most?

- Most a férjem lettél, egy család vagyunk. A családi összetartás pedig fontos. - Egy darabig elnézően méregettem, majd nagyot sóhajtva válaszoltam:

- Örülök, hogy megváltoztál, de azért néha köss belém, én is szeretek nosztalgiázni.

- Értettem főnök, és ne aggódj, a pocakom növekedésével egyre több nosztalgiában lesz részed majd. - Ahogy a reggeli kiakadására visszagondoltam, ebben egy percig sem kételkedtem.

Folyt. köv.

Szerzői megj.: Biztosan feltűnt nektek, de a történetet a film alapján írtam meg, mert a könyvet már ezer éve olvastam :/