Pansy:

Amint Potter belépet a kandallóban felcsapó zöld lángok közzé, a házra érezhető csönd borult. Olyan magányosnak éreztem magam hirtelen. És ilyen érzés még sosem kerített hatalmába. Sosem bántam az egyedüllétet, szerettem elmélkedni. Talán ez is a hormonok miatt van.

Az elkövetkezendő kilenc hónapban biztosan sok olyat fogok tenni, vagy érezni, amit még eddig sosem. Előre félek tőlük. A kandalló előtt ácsorogva eldöntöttem, hogy vállat rándítok, és megyek elterelni a figyelmem mindenről. Először is, Hermész lábára kötöttem a Hermionénak írt levelet, majd útjára bocsátottam a macskabaglyomat. Az ablakból percekig néztem a távolodását. Már két napja nem nyújtóztathatta ki a szárnyait, ez az út igazi megváltás lehet neki. Kíváncsi voltam, hogy vajon a járó-kelők mit szólhattak egy ablakon kiröppenő bagoly láttán, de csak az utcán labdát pattogtató kisfiú nézett fel rá. Ő is csak szótlanul bámulta. Én is elléptem az ablaktól, és mentem tovább a dolgaimat intézni. Összeszedtem az összes mosatlan ruhámat, majd szétválogattam színeik szerint. Külön raktam a feketét, fehéret, pirosat és a színeseket. Az első mosásom a fehérek voltak. Mindent úgy raktam be, ahogy Potter mondta, majd elindítottam a gépet. Figyeltem, hogy a cső a kádban legyen, különben az összes koszos víz kiömlene. Izgultam, de az a tény megnyugtatott, hogyha bármit elrontok, gyorsan korrigálhatom egy kis varázslattal. De persze nem volt rá szükség, mert minden remekül haladt. A teregetés volt a legkönnyebb. Az udvaron majd hamar megszáradnak a ruhák. Persze a taláromat nem odakint akasztottam ki, hanem a plafonra felszerelt fregolira. Legalábbis így hívta Potter.

Mosás közben bekapcsoltam a zajládát, hogy ne legyen olyan csend a házban. Éppen főztek benne, amikor leültem a kanapéra pihenni. Valami tésztás ételt készítettek, és szinte megkordult a gyomrom, amikor megláttam a végeredményt. Hirtelen arra gondoltam, hogy nekem is ilyet kell csinálnom. Ez lenne a minimum, miután Potter gondoskodott a reggelinkről. A műsor végén csináltak egy kis összefoglalót, amiben újra megmutatták az elkészítés menetét. Szerencsére, nem kellett hozzá túl sok hozzávaló, csak tészta, darált hús, hagyma, meg só, pirospaprika és oregánó. Nem volt számomra teljesen ismeretlen a főzés, hiszen bájitaltanból mindig is jó voltam. Az összetevőket és a főzés menetét is könnyedén megjegyeztem. Amire igazán nem számítottam az az, hogy a hagyma iszonyatosan csípte a szemem aprítás közben, de hősiesen tűrtem. Vásárolnom nem kellett, mert még minden volt itthon. A professzor jól betárazott nekünk két hétre előre.

Hallottam a mosógép zúgását, a darált hús már majdnem elkészült, igazi mugli háziasszonynak éreztem magam. Anyám, ha látna most, biztos az ájulás kerülgetné, hiszen nem arra nevelte az egy szem lányát, hogy rabszolgamunkát végezzen. Hanem arra, hogy lessem az uram minden kívánságát, hagyjam, hogy elnyomjon, ha úgy tartja kedve, és cserébe szép ruhákat, meg ékszereket kapok tőle, ha szerencsém van. Hát nem! Nem kérek a megaláztatásból még egy gyémántnyakláncért sem.

- Nahát, milyen csodás illatok! - hallottam meg Potter hangját a nappaliból. Nem is tudtam, hogy már itthon van.

- Próbálkozom a főzéssel! - kiabáltam ki én is.

- Kezdőhöz képest egyáltalán nem vagy rossz – lépett mögém, hogy megcsodálja a húsos mártást.

- Azért nem vagyok annyira kezdő. A bájital főzés is főzés.

- Ja, csak azt nem kóstolgatod közben, hogy milyen az íze – kontárkodott bele egy kiskanállal. Megfújta és megkóstolta. - Egy kis sót elbírna még, de amúgy tökéletes.

- Köszi. Akkor tennél bele? Nekem tésztát kellene raknom a felforrt vízbe. - Potter szó nélkül rakott is egy keveset a húsba. Én addig ketté törtem a hosszú makaróni tésztát, és a vízbe dobtam. - Voltál az ikreknél?

- Igen, és kaptam is munkát.

- Tényleg? És mit?

- A könyvelőjük leszek – húzta ki magát büszkén.

- A mijük leszel? - Az alapvető mugli tárgyakat ismertem, de a foglalkozásaikról még keveset tudtam. Elég tudományosan hangzott.

- Könyvelő. Az egy olyan munka, amelyben a kiadásokat és a bevételeket vetik össze, és így megkaphatjuk a tiszta hasznot.

- Hát ez így sokkal érthetőbb, mit nem mondjak – kavartam meg a tésztát.

- Tudod, mi a bevétel, nem? Bevételük abból lesz, hogy eladják a termékeiket. A kiadások pedig lehetnek a munkások kifizetése, az üzlet fenntartása, az alapanyag beszerzése, az új találmányok finanszírozása, és még sorolhatnám. Ha ezeket levonom az egy hónapban eladott termékek árából, akkor kapom meg, hogy mennyi volt a havi tiszta bevétel. Persze, ez sokkal bonyolultabb lesz majd, mint ahogy én elmondtam. A muglik szeretnek mindent bonyolítani.

- Aha. És te csináltál már ilyet?

- Nem, úgyhogy hívni is fogok majd magántanárt, hogy magyarázza el nekem, hogyan is működik ez szabályosan.

- Oké. Egy jóképű pasi legyen, akinek majd mutogathatom a bájaimat – ugrattam grimaszolva.

- Csak szeretnéd. Egy hosszú, szőke hajú, kék szemű fiatal csajszi lesz nagy cickókkal – vette a lapot Potter is.

- Hogyne! Az enyémtől is zavarba jössz, pedig nem is igazán nagyok. Koncentrálni sem bírnál a tanulásra.

- Máris kezdesz féltékenykedni, mi? Mennyire féltékeny lennél, ha megtudnád, kivel találkoztam.

- Kivel találkoztál? - szűrtem le a megfőtt tésztát, amit utána két tányérba külön is szedtem.

- A barátnőddel a suliból. Gondoltam, veszek fagyit a Florence Fortescue-nál, és ő állt a pult mögött.

- Biztos vagy benne, hogy Sallyt láttad?

- Jó az arcmemóriám, úgyhogy biztos. - Kitettem középre a kis lábast, majd a sajtot már varázslattal reszeltem rá a kiszedett hús tetejére. Pont úgy nézett ki, mint a tévében is. - Elmegyek kezet mosni.

A hasam ugyan megkordult a látványtól, de az étvágyam kezdett elmenni.

- Hogy van? - kérdeztem Pottert, amikor leült elém.

- Jól, bár eléggé feszült lett, amikor szóba hoztalak.

- Biztos haragszik még rám emiatt az egész miatt – sóhajtottam. - Miért nem képes megérteni, hogy ez egy szükségállapot? Hogy nem mi akartuk így, hanem valami felsőbb erő?

- Maradjunk inkább Dumbledore professzornál. Én nem hiszek ebben a jóslatban. Nem láttam róla semmi bizonyítékot.

- Akkor miért mentél bele ebbe az egészbe?

- Mert te már beleegyeztél! - vágta rá.

- Csak miattam? Szóval, én tehetek róla!? - kezdtem volna felállni a székből, de visszanyomott. - Ne érj hozzám! - söpörtem le a kezét a vállamról.

- Nyugodj meg, Parkinson, ezzel nem teszel jót a gyerekünknek.

- Miért érdekel ennyire a sorsa, mikor utáljuk egymást?

- Mert ő csak egy kisbaba lesz, aki nem tehet arról, hogy a szülei utálják egymást – felelte nyugodtan.

- És mi van, ha én nem akarlak utálni?

- Akkor megvan rá a válasz, hogy miért viselkedsz ilyen szokatlanul kedvesen velem. És most végre együnk, mert majd kilukad a gyomrom az éhségtől – látott neki jóízűen az ételnek, és ettől nekem is visszajött az étvágyam. Szótlanul ültük végig az ebédet.

Harry:

Nem tagadhatom, mennyire zavarba jöttem attól a kijelentésétől, hogy nem akar utálni. Akkor jogosan tehetem fel a kérdést, miért tette egész iskolás éveink alatt? De természetesen, csak magamban hangzott el, hangosan nem akartam kimondani. Inkább felkínáltam neki a békejobbot.

- Nem akartalak téged hibáztatni – szólaltam meg halkan. - Jóvá tehetném egy kis fagyival?

- Hoztál fagyit? - csillantak fel a szemei.

- Persze. Mondtam, hogy ott találkoztam a barátnőddel. Meg hoztam kínai kaját is, nem gondoltam, hogy ilyen finom ebéddel fogsz várni.

- A reggeli után ennyi dukált – felelte elpirulva. - Én azt hittem, hogy csak magadnak vettél tölcséreset – mondta meglepődve, amikor előkerült a táskámból a fagyis doboz.

- Ilyennek nézel, hogy nem gondolok a várandós feleségemre? - háborodtam fel megjátszottan, miközben kiszedtem két üvegtálkába, míg a kínaikat a hűtőbe tettem. - Remélem, ízleni fognak.

- Milyen ízűek?

- Ha jól emlékszem grillázs, epres joghurt és fahéjas szilva – tettem le elé az adagját egy kiskanállal együtt.

- Jól hangzik. - Megkóstolta, majd olyan arcot vágott, mint akinek éppen orgazmusa van. Nem minta tudnám, hogy milyen arcot vág akkor, de van egy sejtésem, hogy ilyesmi lehet.

- Látom, sikerült eltalálnom az ízlésedet – mosolyogtam, majd én is a számba vettem egy kanálka grillázst. Szinte elolvadt a nyelvemen, az apró cukrok meg sercegve pattogtak a számban. Most már értettem, hogy Parkinson miért élvezkedik ilyen látványosan. Megkóstoltam a másik kettőt is, majd mindketten a grillázsost hagytuk meg utoljára.

- Ez valami isteni volt. Hozhatnál máskor is, ha arra jársz.

- Ez nem is kérdés!

- Köszönöm, hogy gondoltál rám – tette hozzá halkan, őszintén. És ezt onnan tudtam, mert közben végig a szemebe nézett.

- Ez sem kérdés. Most már egy család vagyunk.

- Potter, gondoltál már arra, hogy mi van, ha mégsem vagyok terhes?

- Nem, mert tuti, hogy az vagy. Ha nem lennél az, akkor nem lettél volna rosszul az omlettől reggel.

- Igaz, de most játszunk el a gondolattal, hogy esetleg nem. Akkor mi lesz? Elválunk? Egyikünk megy jobbra, a másikunk balra?

- Egy varázslóházasságot nem lehet felbontani.

- Ez is igaz, csakhogy a mi házasságunk a gyermekünkre épül, és ha nincs, akkor a házasságunk sem érvényes.

- Te bánnád? - kérdeztem. Tényleg kíváncsi voltam a válaszára.

- Meglepődnél, ha azt mondanám, hogy igen?

- Őszintén? Igen.

- Nehogy megint azzal gyere, hogy beléd vagyok esve titokban! Én jelen pillanatban azt szeretem, amit ez a helyzet kihoz belőlem. Sosem hittem volna, hogy valaha mugliként fogok mosni, vagy nekiállok főzni. Igazi háziasszonynak éreztem ma magam, és be kell vallanom, irtó jó érzés – vigyorgott, mint a vadalma.

- Az is voltál ma. Holnap az én ruháimat is kimosod? - incselkedtem vele.

- Nagyon szívesen, csak tedd ki a mosnivalóidat.

- Gondolkodtál már, hogy szombatra mivel várjuk Ronékat? - váltottam gyorsan témát. Nem akartam, hogy tőlem is megkérdezze, hogy bánnám-e, ha szétmennénk. Fogalmam sem lenne, hogy mit mondhatnék rá.

- Majd mindjárt kitaláljuk, de előbb te is válaszolj.

- Mire? - játszottam az értetlent.

- Bánnád, ha elválnánk? - És csak megkérdezte.

- Ha jól érzem magam veled, úgysem válnék el tőled. Nem számít, hogy állapotos vagy most, vagy sem. - Parkinson elmosolyodott. Kedvesen és szelíden. Mintha így akarná a tudtomra adni, hogy elégedett a válasszal.

- Rendben, akkor most beszélgessünk a menüről. Neked van ötleted?

- Még nem gondolkodtam rajta, de egyikük sem válogatós, úgyhogy bármi jöhet. Mit szólnál mondjuk egy finom húsos pitéhez?

- Sütöttél már olyat?

- Nem, de nem hangzik nehéznek. Csak a tésztát kell meggyúrni, meg a tölteléket elkészíteni. A többit már a sütő elintézi. Majd venni kell pitesütő tálat.

- Nem kell venni. Anyukádék már arról is gondoskodtak, ahogy minden mugli felszerelésről a házban.

- Még szerencse, hogy a professzor varázslatával minden visszaállt az eredeti állapotába. Így szinte nem kell vennünk semmit.

- Azért egy új tányérkészlet, meg evőeszközök nem ártana. Nem mintha elégedetlen lennék a mostaniakkal, csak kevés lesz a vendégséghez.

- Az új dolgok ellen semmi kifogásom, a régieket nincs szívem kidobni.

- Megértem. - Parkinson felállt az asztaltól, összeszedte a mosatlant, hogy a mosogatóba tegye, de kivettem a kezéből, és gyorsan megelőztem. - Ez most mire volt jó? - mérgelődött.

- Állapotos vagy – emlékeztettem.

- Igen, vagy két napja. Nem lesz semmi bajom egy kis munkától.

- Ma már dolgoztál eleget. A mosást is majd én kiveszem, ha lejárt a gép, te csak pihenj le egy kicsit.

- Értékelem, hogy aggódsz értünk, de jól vagyok. Már csak arra lennék kíváncsi, hogy Dumbledore mikor jön el hozzánk leellenőrizni, hogy valóban sikerült-e az akció.

- Nem kell hozzá Dumbledore, vannak a patikákban terhességi tesztek, amik már elég korán ki tudják mutatni, hogy terhes vagy-e, vagy sem. Veszek, ha akarod.

- Te? Férfiként lemész, és kérsz egy olyan tesztet? - csodálkozott el. - Nem félsz, hogy kínos lesz a szituáció?

- Semmi kínos nem lesz benne! - jelentettem ki elhamarkodottan. Tévedtem!

Minden férfi retteg attól, amikor a barátnőjének kell venni intim dolgokat. Sosem értettem, hogy ebben mi lehet annyira ciki, de amikor bementem a gyógyszertárba, és rám szegeződött öt kíváncsian fürkésző női szempár, kezdtem kapiskálni. Vettem egy nagy levegőt, és beálltam a sor végére. Három ablaknál is ment a kiszolgálás, úgyhogy gyorsan haladtunk. Mire én következtem, beállt mögém két harmincas éveiben járó anyuka a gyerekeikkel, és ahogy ilyenkor lenni szokott, kifogtam a legöregebb gyógyszerészt.

- Jó napot kívánok! - köszöntem illedelmesen. - Egy terhességi tesztet szeretnék kérni – folytattam halkabban.

- Hangosabban kedveském, nem értettem! – üvöltött, ahogy közelebb hajolt. Én is közelebb léptem, mielőtt megismételtem.

- Egy terhességi tesztet vennék a barátnőmnek!

- Máris nézem! - felelte hangosan. Király, nagyothalló az öreglány. Itt fog üvöltözni nekem. Pár perccel később vissza is tért, egy hosszúkás, lapos dobozzal a kezében. - Most csak egyfajtát találtam, pedig szokott lenni több is!

- Az nekem tökéletes lesz. Mennyibe kerül? - Már nagyon égett a fejem. Mindenki minket nézett, még ha nem is látványosan.

- Két font! A nap bármely szakában elvégezhető! Majd mondja meg a barátnőjének, hogy a vizeletet kell vizsgálni!

- Gondoltam, hogy nem a nyálát, vagy a vérét – morogtam félhangosan. Mögöttem állók már fulladoztak a nevetéstől.

- Mondott valamit, kedveském?!

- Köszönöm, majd otthon elolvassuk a tájékoztatót! - üvöltöttem vissza, hogy végre a banya is megértse. A két fontot is nagy nehezen észrevette, és eltette.

- Adjak szatyrot?!

- Elrakom a zsebembe,köszönöm! Viszont látásra!

Úgy húztam el a csíkot, vissza sem mertem nézni. Az arcom a piros legsötétebb árnyalatiban tündökölt. Mire hazaértem, kicsit halványodott, de egész úton magamon éreztem az emberek tekintetét, pedig mindenki a saját dolgával volt elfoglalva.

- Nesze! Remélem, nagyon kell már pisilned - vágtam le indulatosan a nyugodtan relaxáló Parkinson elé a dobozt.

- Miért vagy ilyen feszült, csak nem igazam lett? - nyitotta ki a szemét, hogy kárörvendően az arcomba nevethessen.

- De. Kifogtam egy nagyothalló nénikét, aki nem elég, hogy végig üvöltött, még majdnem elkezdte részletezni, hogyan kell elvégezni a tesztet. Mindenki rajtam röhögött.

- Nem rajtad, inkább a helyzeten. Na, megyek is, kíváncsi vagyok az eredményre.

Míg Parkinson kiment a fürdőszobába, én befoglaltam a helyét. Hátrahajtottam a fejem a kanapé támlájának, és becsuktam a szemeimet. Eszembe jutott, hogy hirtelen mennyi mindent megteszek Parkinsonnak, mintha csak valóban olyan házasok lennénk, akik szerelemből vannak együtt, nem pedig kényszerből. Ez a harmadik napja, hogy együtt lakunk, és máris úgy viszonyulunk egymáshoz, mintha ezer éve együtt élnénk. Normális ez? Nem volt időm megválaszolni, mert váratlanul Parkinson rontott ki a fürdőszobából.

- Találd ki Potter, hogy hány csíkom van? - vigyorgott lelkesen.

- Az arcodból ítélve épp elég egy gyerekhez.

- Bizony, drága apuka, két csíkom lett, ami azt jelenti, hogy szülők leszünk – zuttyant le mellém. - Nem szabadulsz tőlem! – nyomott egy puszit az arcomra. Ezen mindketten ledöbbentünk, mire Parkinson elhúzódott tőlem. - Szóval, mit szólsz?

- Valahogy sejtettem, hogy az vagy.

- Akkor én most megyek is lepihenni – állt fel zavartan. Utána akartam szólni valamit, hogy oldjam a feszültséget, de túlságosan lefoglalt az a puszi. Mire feleszméltem, Parkinson már magára zárta az ajtót.

Folyt. köv.

Szerzői megj.: Ezentúl keddenként és péntekenként várható friss fejezet. Köszönöm mindenkinek, aki elolvasta, és ha időtök engedi, dobjatok meg egy-két könnyű kritikával. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit szóltok hozzá :) Puszi: Amanda Swan