Sziasztok! Ez a rész is elkészült :) Jó olvasást kívánok hozzá!!! :)

Harry:

- Vagy úgy – fontam mellkasom elé a karjaimat. - És mióta vagyunk mi csevegő viszonyba?

- Rendben, akkor elállok a békejobbtól, és tényleg visszaszerzem Pansyt – hallatszott ki némi fenyegetés a hangjából.

- Hogy te békejobbot akarsz nekem nyújtani azzal, hogy nem veszed el tőlem a feleségemet? - kerekedtek el a szemeim, az államat pedig a földről kellett felkaparnom a letaglózottságtól. - Te tényleg nagyon el vagy szállva magadtól, ember. - Malfoy szemei megvillantak.

- Vegyél vissza magadból, én egy Malfoy vagyok – lépett egyet felém, de én meg sem moccantam.

- Állítsak itt meg gyorsan valakit, és kérdezzem meg tőle, hogy melyik név érdemel több tisztelet: Draco Malfoy vagy Harry Potter? - Malfoy már gyilkolni tudott volna a tekintetével, de furamód én egyre jobban élveztem a szópárbajunkat. - Különben is, Pansy sosem menne vissza hozzád, úgyhogy feleslegesen nagylelkűsködsz itt.

- Hirtelen nagyon megnőtt az önbizalmad, de most tényleg nem vitázni jöttem. A tegnapi incidensért is elnézésedet kérem. Az egész Pansy apjának az ötlete volt, én pedig csak asszisztáltam hozzá, de eszem ágában sincs szétválasztani titeket. - Hosszú percekig néztem az ezüstszürke szemeket, de hihetetlen mód őszintének tűnt.

- És el is várod tőlem, hogy ezt elhiggyem? - akadékoskodtam, annak ellenére, hogy eléggé hajlottam rá. Nem akartam, hogy rögtön elbízza magát.

- Nem várok el tőled semmi ilyesmit. Én szimplán csak közöltem, hogy nincs okod tartani tőlem – vont vállat. - Sőt, örülök is neki, hogy így egymásra találtatok. - A szemöldököm akaratlanul is felszökkent.

- Örülsz neki – ismételtem meg lassan, szinte ízlelgetve a szavakat. - Egyre jobban úgy érzem, hogy csak el akarod altatni a gyanúmat.

- Minden okod megvan rá, hogy ezt gondold rólam. Nem volt valami jó a kapcsolatunk az iskolában, de azóta történt egy s más a múltban, ami megváltoztatta a viszonyunkat – hadoválta, legalábbis nekem annak tűnt, hiába fejezte ki magát olyan szépen.

- Pontosan mire is gondolsz? - ráncoltam össze a szemöldököm. Már nagyon bántam, hogy egyáltalán szóba álltam vele. Elpazaroltam tíz percet az életemből, és még ebédet is ígértem Pansynak.

- Megmentetted az életem, arra gondolok, de ennél jobban ne akard, hogy kifejtsem. - Nem is kellett, eszembe jutott a tűzkígyó, ami elől az utolsó pillanatban menekítettük meg őt és a barátját Ronnal.

- Nem is kell. Figyelj, én nagyon szívesen beszélgetnék még veled tovább... - hazudtam -, ...de most nem éppen alkalmas. Rohannom kell.

- Sebaj, akkor majd máskor befejezzük. Mit szólnál mondjuk a holnaphoz? Én délután ráérnék átmenni hozzátok, és akkor Pansytól is bocsánatot tudnék kérni.

- Malfoy, én értékelem a jó szándékodat, de nem hiszem, hogy erre most kellene sort keríteni. Pansy eléggé dühös rád és a szüleire. Még a végén leadavázna abban a pillanatban, ahogy meglát. Várjunk ezzel egy kicsit – javasoltam. Reméltem, hogy ezzel sikerült őt leráznom.

- Ismerem Pansyt, egyáltalán nem az a harapós fajta – legyintett. Erre kénytelen voltam bekeményíteni.

- Rendben, akkor most igyekszem jobban kifejezni magam. Megtiltom, hogy bármivel felhergeld őt, Pansy várandós a gyermekeinkkel, és nem idegesítheti fel magát. Nyugalomra van szüksége. Ha miattad elveszítjük őket, gondolkodás nélkül megöllek, ebben biztos lehetsz. Szóval tartsd távol magadat a családomtól – közöltem vele fagyosan, majd meg sem várva, hogy reagáljon, dehoppanáltam a házunk elé. Még nem mentem be, egy kicsit le kellett csillapodnom. Teljesen feldühített az enyhén szólva is tolakodó magatartása. Biztos, hogy tervezett valamit, és míg ezen agyaltam, elmentem a pár utcával lentebbi kifőzdéhez, ahol vettem két menüt. Volt benne leves és sült krumpli grillezett csirkemellel. Nagyon ínycsiklandozó volt az illata.

Az ígért idő után öt perccel léptem be a kapunkon, majd az előtérben átváltottam papucsra a cipőmet. Már kintről éreztem a meggyes pite illatát, de beérve a konyhába még jobban megcsapott az illata. Már éppen meg akartam dicsérni a szakácsnőt, amikor megláttam, hogy Pansy milyen kedvetlenül, szinte már a sírással küszködve törölgeti az asztalt.

- Szia. Történt valami? - sétáltam oda mellé, de nem válaszolt. Mintha meg sem hallotta volna a kérdésem. - Pansy, mi a baj? - vettem ki a kezéből a rongyot, és erre végre felfigyelt.

- Harry – borult a nyakamba, majd szabályosan zokogásban tört ki. Nem tudtam, hogy mi lelhette, haragom újult erővel lobbant fel bennem, de természetesen nem iránta, hanem Malfoy és a szülei iránt. A nyakamat mertem volna rá tenni, hogy miattuk lett ennyire kibukva. És még magamra is dühös voltam, amiért magára hagytam őt ilyen állapotban.

- Édes, ne sírj. Nem éri meg felbosszantani magad rajtuk – simogattam a hátát.

- Nem... miattuk – nyögte ki. - Sally itt járt – hadarta el gyorsan, mielőtt elcsuklott volna a hangja.

- Sally? - kérdeztem vissza értetlenül. Kezdtem úgy érezni magam, mint egy idióta, akinek mindent ötször el kellett mondani, hogy felfogjon valamit. - Honnan tudhatta a címünket?

- Azt hittem... hogy tőled – nézett fel rám Pansy.

- Tőlem biztosan nem. Azóta nem is beszéltem vele, hogy két hónappal ezelőtt vettem tőle fagylaltot.

- De hoztál már számtalanszor fagylaltot a Florean Fortescue-ból – lepődött meg.

- Hoztam, de már nem dolgozott ott. Állítólag csak két hétig bírta, el is felejtettem neked mondani.

- Ha tőled nem, akkor kitől tudhatta meg a címünket? - kérdezett rá Pansy erre a számomra is frusztráló tényre.

- Fogalmam sincs. Nem kérdezted tőle?

- Nem, mert teljesen meg voltam győződve róla, hogy tőled tudja. Azt hittem, hogy még a békülési szándékáról is tudsz.

- Ahogy elnézem, nem igazán sikerült kibékülnötök.

- Hát nem, sőt minden rosszabb lett. Én egy számító, szemétnek tituláltam, aki még mindig teljesen beléd van zúgva, mire ő közölte, hogy szörnyeteg vagyok, akivel nem is érti, hogy tudott barátkozni. De tudod, hogy mi volt a legrosszabb?

- Mi? - szorítottam meg finoman gyönyörű kezeit.

- Eszem ágában sem volt mentegetőzni, vagy bocsánatot kérni. Talán tényleg szörnyeteg vagyok.

- Ne is gondolj ilyesmire. Te nem vagy rossz ember, sosem voltál az – néztem bele komolyan a szemeibe, és teljesen úgy is gondoltam. Pansy elsírta magát. Már kezdtem hozzászokni az elérzékenyüléseihez, és kezelni is egyre könnyeben tudtam. Nem tettem mást, csak szorosan átöleltem. - Szeretlek titeket – utaltam a még meg nem született gyerkőcökre is. Erre csak még szorosabban hozzám bújt. Valahonnan az agyam legmélyebb zugából előkerült a Malfoyjal való találkozásom, de gyorsan el is hessegettem, hogy ezt megosszam Pansyval. Már így is pont eléggé fel volt zaklatva. Ráadásul, egy időre biztos nem fog eszébe jutni Malfoynak, hogy meglátogasson minket. Arról nem is beszélve, hogy ahhoz előbb a címünket is tudnia kell.

Pansy:

Harry karjaiban sikerült némiképp megnyugodnom. Jólesett, hogy jó embernek tartott, még akkor is, ha volt benne némi túlzás. Megebédeltünk, majd a finom ételek elfogyasztása után elmentünk egy festékboltba, ahol sikerült is kiválasztani egy világos almazöld színűt, meg egy halványabb árnyalatú napsárgát. Vettünk még két ecsetet, meg festőhengereket. Nem izgultam, mert egy kis varázslattal még akkor is változtathatunk rajtuk, ha már felkerültek a falra.

Fél háromra értünk haza. A beszerzett cuccokat betettük az egyik emeleti szobába. A délután hátralevő részét nyugalomban töltöttük. Igyekeztünk kerülni minden témát, ami csak feszültté tenné a hangulatot. Harry nagyon figyelmes volt, de sokszor láttam, hogy elgondolkodott valamin. Ilyenkor úgy tett, mint aki csak elbambult, de előttem nem tudott jól színészkedni. Láttam rajta, hogy valamit nem akart elmondani.

- Harry! - szóltam rá, mire megint csak egy ilyen bambulásból riadt fel.

- Itt vagyok, hallak – bizonygatta, de nem túl meggyőzően.

- Tényleg? Vissza tudnád ismételni, amit az előbb mondtam? - kérdeztem felvont szemöldökkel.

- Persze. Épp azt ecsetelted, hogy holnap tízre várható majd Madam Pomfrey.

- Most szerencséd volt, de nem nagyon jársz itt fejben. Történt valami? - ültem fel a kanapén. Eddig az ölében feküdtem. Aggódtam érte.

- Nem, miből gondolod?

- A viselkedésedből. Így viselkedik egy olyan ember, aki titkol valamit.

- Nem fontosabb számomra semminél, csak hogy veletek ne történjen baj. Ha valamelyikőtöket is elveszítem, én abba belehalok – csillant meg most az ő szemeiben valami. De az is lehet, hogy nem könny volt, csak a szemüvege tükröződött.

- Nem fogsz elveszíteni, megnyertél minket egy egész életre – löktem oldalba játékosan.

- Ezt most vegyem fenyegetésnek, Mrs. Potter? - játszotta tovább a reggeli játékunkat.

- Ez csupán tényközlés, Mr. Potter – mosolyogtam rá. Közelebb hajolt, meg akart csókolni, de nem hagytam magam ilyen könnyen elterelni. - Nem mondtad még el, hogy mi jár abban az okos fejedben – tértem ki a próbálkozása elől.

- Semmi különös, csak fáradt vagyok. Nem aludtam valami jól. - Megint füllentett, és ezt onnan tudtam, mert én szinte végig fent voltam, míg ő végighorpasztotta mellettem az éjszakát.

- Komolyan? Ez érdekes, mert én sem aludtam valami jól, viszont te egész jókat horkoltál mellettem. Nem gondoltam volna, hogy ébren is képes vagy ilyesmire – folytattam csevegő hangon.

- Rendben, lebuktam. Elmondom, de csak akkor, ha nem akadsz ki – adta meg magát, mire érdeklődve felültem mellé.

- Tehát, a lényeg, hogy amikor kiléptem az ikrek boltjából, Malfoy jött velem szembe. Nem akartam beszélni vele, de nem tágított. Elkezdett hadoválni arról, hogy mennyire sajnálja a tegnap történteket, és hogy igazából csak a szüleid kényszerítették arra, hogy visszajöjjön, vagy valami ilyesmi. - Képtelen voltam felfogni a hallottakat. Nem tudtam, hogy kellene erre reagálnom.

- És te elhitted neki? - kérdeztem végül.

- Nem. És beígértem neki, hogy ha a közeledbe jön, és miatta elveszítjük a gyerekeinket, akkor megölöm. Méghozzá gondolkodás nélkül – csengtek szigorúan a szavai. Eltökéltnek látszott.

- Szerinted, veszélyt jelent a kapcsolatunkra? - simogattam a tarkóját.

- Nem tudom, te mondd meg. Elhagynál érte? - nézett a szemeimbe hunyorogva.

- Nincs annyi galleon a világon – húztam most magamhoz. Az ajkaink találkoztak egy röpke puszi erejéig. - De azért érdekelne, hogy Sally honnan tudta meg a címünket.

- Engem is, de van egy olyan érzésem, hogy ő tényleg békülni jött. Csak előtörtek belőle a régi érzések, amikor látta, hogy milyen boldogok vagyunk. Ez teljesen normális reakció. Ha jobban belegondolsz, akár vele is élhetnék most így. - Egy egészen kicsit kezdtem magam elszégyellni, de az utolsó szavaival épp az ellenkezőjét érte el.

- Ez komoly? Azt akarod mondani, hogy pontosan ugyanilyen boldog lehetnél vele? Pontosan ugyanezekkel az érzésekkel? - kérdeztem vissza, hogy esélyt adjak neki egy kis finomításra.

- Természetesen, nem pont ilyenekkel – hebegte. - Tudod, hogy veled mindenkinél boldogabb vagyok – ölelt volna át, de nem volt kedvem hozzá.

- Akkor ne mondj olyan ostobaságot, mint az előbb – duzzogtam. - És képzeld, nem értem meg az álláspontját, és a legkevésbé sem érdekel a lelkivilága. - Haragudtam Sallyre, és haragudtam Harryre is, hogy az ő pártját fogta. Fel akartam állni mellőle, de az utolsó pillanatban visszarántott a derekamnál fogva. Le akartam szidni, hogy ezt azonnal hagyja abba, nem csinálhatja majd ezt, mikor olyan kövér leszek, mint egy hordó, de képtelen voltam megszólalni. Harry izgága ujjai megtalálták a leggyengébb pontjaimat az oldalamon, és már fuldokoltam is a nevetéstől. - Harry, hagyd... abba – kérleltem nevetve. Pár pillanattal később befejezte az ostromot. Szinte kapkodtam a levegőt, és az oldalamat markolásztam, mert már kezdett begörcsölni. - Ugye, tudod, hogy utálom, ha csiklandoznak? És ezt még vissza fogod kapni?

- Imádom, ha fenyegetsz – vigyorogta szenvtelenül. Ránéztem azokra a pajkosan csillogó zöld szemeire, és nem tudtam rá haragudni. Igazából nem is akartam, de nagyon megbántott az előbb. És ettől újra eszembe jutott.

- Tudom, hogy mi éveken keresztül utáltuk egymást, és megvetettük, és az a legdurvább, hogy fogalmam sincs, miért. Nem tudnám megfogalmazni, hogy mit utáltam benned. Te emlékszel rá?

- Én azért utáltalak, mert te utáltál. Nem volt hozzám egy jó szavad sem, így nehezen lehet valakit szeretni.

- Sajnálom. Bárcsak meg akartalak volna már akkor ismerni. – Egy egészen kicsit közelebb araszolt, és mikor látta, hogy nem húzódok el, szorosan mellém ült. Hallottam a szívverését. Megnyugtatott a ritmusa.

- Hogyan juthattunk egy kellemesnek induló beszélgetéstől majdnem összeveszésig? - kérdezte atyai szigorral.

- Tele vagyok kisebbségi komplexussal, úgy. Néha azt érzem, meg sem érdemellek – bújtam a mellkasához.

- Én sem hittem volna, amikor elhagytam dühösen Dumbledore irodáját, hogy idáig fogunk jutni. Eszembe sem jutott, hogy valaha beléd szeretek, de megtörtént. És senki mással nem lehetnék ennyire boldog. Én is sajnálom, nem léphetne Sally a helyedre.

- Erről van szó – vigyorodtam el, majd szinte magamra rántottam. Úgy csókoltam és öleltem, mintha az első fellobbanó vágyaimat igyekezném lecsillapítani. Végignyúltunk a kanapén. A ruháinktól hamar megváltunk, a nappalit betöltötték hangos sóhajaink. Szinte reszkettem, ahogy belém hatolt. Minden lökése egyre közelebb sodort minket a vágyaink kiteljesedéséhez. A lábaimmal átkulcsoltam a derekát. Apró csókokat nyomtam nyakának bársonyos bőrére. Harry is halk nyögésekkel jutalmazta a kényeztetést. Annyira közel volt már a beteljesülés, de egy alig hallható pukkanás mindkettőnkbe belefojtotta a folytatást.

- Te is hallottad? - kérdeztem Harryt suttogva. - Nem is kellett válaszolnia. Egy női hang megelőzte.

- Pansy, itthon vagy? - érkezett a kérdés az előszoba felől. Hermione is a legjobbkor tudott betoppanni.

- Igen, de várj egy percet! - kiáltottam ki, hátha időt nyerhetünk vele. Közben hevesen mutogattam Harrynek, hogy dobja ide a melltartóm.

- Minden rendben? - Szerencsére, megtorpant a küszöbön, és a kanapé támlája tökéletesen eltakart mindkettőnket. Alig néhány másodperc alatt magunkra kapkodtuk a ruháinkat.

- Persze, semmi baj, csak... - Nem kellett befejeznem. Mindkettőnk kócos feje felbukkant a támla takarásából, Hermione arca pedig rákvörös lett. Valószínűleg, sejthette, hogy mit zavarhatott meg váratlan megjelenésével.

- Nahát... Harry... szia – nyögte zavartan. - Jobb, ha én most megyek – indult volna meg az ajtó felé.

- Mio, maradj csak. Történt valami? - kiáltottam egyből utána. Sosem szokott csak úgy bejelentkezés nélkül eljönni. Nagyon is jól tudta az illemet.

- Összevesztem Ronnal. Talán a kapcsolatunknak is vége.

Folyt. köv.