Sziasztok! Gyorsan összedobtam nektek a következő fejezetet, mert ezentúl egy darabig csak vasárnap esténként tudok írni, ami azt jelenti, hogy két hetente lesz friss. Előre is bocsánat a késlekedésért :( Üdv.: Amanda

Pansy:

Egy hónap telt, már lassan a második hónapba léptem. Szépen fejlődtek a babáink. Madam Pomfrey két-három hetente látogatott, hogy figyelje az állapotukat, de mindig mindent rendben talált. A július azért is fontos, mert három nap múlva ünnepeljük Harry születésnapját. Csak félig izgultam, az ajándékait már két hete kigondoltam, és meg is vettem. Hermionéval épp a vendégek listáját vitattuk meg. Nagy bulit akartunk csapni, hiszen pár hónap múlva már csak csendesen bulizgathatunk az ikrek miatt.

- Szerintem, Seamuszt és Deant is felvehetjük a listára – javasolta. - Te nem akarsz meghívni valakit a régi barátaid közül?

- Nekem nem voltak igaz barátaim a suliban. Most kezdenek lenni – mosolyogtam rá, Hermione elpirult, de csak halványan jelent meg az arcán.

- Ez csakis rajtad múlt. Harryt is nagyon jól kezeled. Tényleg, hogy álltok mostanában?

- Haladunk. Már sikerült becsábítanom az ágyamba. De mielőtt elkezdenél kombinálni, olyasmi nem történt... még – tettem hozzá sejtelmesen.

- Szóval dolgozol az ügyön? - kérdezte.

- A helyes megfogalmazás a dolgozunk. Odáig eljutottunk, hogy a keresztnevünkön szólítjuk egymást, és néha elcsattan egy-egy csók is...

- Ko...komolyan? - hüledezett Hermione. - Ti aztán fénysebességgel haladtok. Hidd el, ez Harrytől nem kis teljesítmény. Már azt elképzelhetetlennek tartotta, hogy együtt kell veled élnie, egy légtérben tartózkodnia. Most pedig már meg is csókol.

- Tudom, egyáltalán nem lehet okom panaszra, de néha, amikor a hormonok kezdenek eluralkodni a józan eszemen, legszívesebben magamra rántanám, hogy azonnal tegyen a magáévá – vallottam színt csüggedten. - Hermione prüszkölésnek álcázta a kitörni készülő nevetését. - De ezzel nem csak én lehetek így. Képzeld... - hajoltam közelebb bizalmasan a griffendéleshez -, amikor első éjszakánkat aludtuk át együtt egy hónapja, arra ébredtem, hogy Harry ott vinnyog fájdalmában az ágy végében, majd mikor rákérdeztem, hogy mi baja, gyorsan letette a lábát, mintha minden rendben lenne... és akkor láttam, és szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy fel... volt... izgulva – fejeztem be drámaian. Barátnője - aki mostanra már az enyém is -, percekig egy szót sem tudott kinyögni.

- Hogy volt felizgulva? - bökte ki nagy nehezen.

- Ne már, Ron biztosan beavatott már. Állt a férfiassága, és nem hiszem, hogy a balesete okozott neki ekkora örömöt.

- Lehet, hogy azért rohant ki, hogy könnyítsen magán? - vélekedett barátnőm.

- Szerintem tuti. És azon izgulhatott fel, hogy mellettem feküdt. Legalábbis remélem – pirultam most én el. Még belegondolni is borzongató, hogy netán fantáziált rólunk, és erre begerjedt.

- Fura kibeszélni Harry tesztoszteronját, inkább térjünk át más témára. Már tudod, mit veszel a férjuradnak születésnapjára? - kérdezte tőlem viccesen.

- Igen, és már be is vannak csomagolva, de nem akarom elárulni. Na jó, csak az egyiket. Egy hiperszuper purlicer pennát, a legújabbat. Mindig arra panaszkodik, hogy utál körmölni, de eszébe nem jutna ez az egyszerű kis segédeszköz. És te?

- Hááát, én még agyalok rajta. Pedig általában neki tudok a legkönnyebben ajándékot venni, mert tényleg mindennek örül, és ismerem az ízlését is. Gyerekkorában nem sok születésnapi meglepetésben volt része.

- Igen, mesélt róla. A hormonjaimnak köszönhetően el is sírtam magam. Annyira megölelgettem volna, ha az akkori gyerek Harryvel találkozom.

- De most is meg tudod ölelgetni, van egy olyan sejtésem, hogy ennyi idősen is szívesen venné.

- Gondolod?

- Persze, ő mindig is érzelmes fiú volt. És különben is, ma van hivatalosan a születésnapja, attól mert szombaton csődítjük össze a társaságot.

- Erről jut eszembe. Nagyon muszáj a Weasley lánynak is jönnie? - Őt egyedül nem voltam hajlandó Ginnynek hívni. És sosem fog erre sor kerülni.

- Az összes Angliában tartózkodó Weasleyt meghívtuk, nem hagyhatjuk ki pont őt.

- De emlékezz rá, hogy az Odúban is hogyan viselkedett. Nem vagyok hajlandó ezt eltűrni a saját házamban.

- Pontosan – mutatott rá a lényegre. - Hazai terepen leszel, szóval nem kell visszafognod magad, ha pofátlanul viselkedik.

Sokat rágódtam Hermione szavain, míg hazafelé buszoztam a kávézóból, ahol rendszerint találkoztam vele, ha ki akartam mozdulni a négy fal közül. Igaza volt, ma van hivatalosan Harry születésnapja, ezért a számomra bizalmasabb darabot, amiért több ideig kajtattam, és amiért jobban a nyakamba ugrana, úgy döntöttem, hogy négyszemközt adom neki át.

Halkan mentem be a házba, Harry a nappaliban ült az asztalnál, éppen dolgozott, és ilyenkor teljesen bele volt merülve a feladatába. Nem is vett észre, amikor belopóztam a hálószobánkba. A szekrényünk aljából előhalásztam egy könyvnagyságú, lapos dobozkát, majd kimentem hozzá.

- Szia – köszöntem rá, és leültem mellé a kanapéra.

- Szia. Te mikor jöttél meg a barátnőzésből? - lepődött meg egy kicsit.

- Épp az előbb. Itt siettem el melletted.

- Bocs, kicsit el vagyok havazva, és nem figyeltem – mentegetőzött.

- Semmi baj, ma minden ballépés alól fel vagy mentve, kedves szülinapos – pusziltam arcon, mire elmosolyodott.

- Ez nagyon kedves.

- Boldog születésnapot! - adtam át neki a dobozkát.

- Köszönöm – vette át tőlem, majd szépen bontogatni kezdte, én pedig türelmesen néztem. Nagyon reméltem, hogy tetszeni fog neki. - Mi lehet ez? Biztosan nem könyv, mert ahhoz túl könnyű. - Nagy sokára előkerült a kartondoboz, majd kinyitva egy piros póló is. Gyorsan kikapta belőle, és már olvasni is lehetett a fekete Batman álarc alatt: „Nem azt mondom, hogy én vagyok Batman, de még soha senki nem látott engem és Batmant egy szobában tartózkodni.”

Harry arcán hatalmas mosoly terült szét. Ez egyértelmű jele volt annak, hogy elnyerte a tetszését.

- Remélem...

- Ez nagyon király! Köszönöm! - ölelt át. - Te vagy a legfigyelmesebb feleség.

- Ez csak természetes, szeretlek... - bukott ki belőlem őszintén, mire mindketten lefagytunk. - Ő... vagyis... én most inkább megyek, kukát húzok a fejemre és bebújok a hűtő mögé – indultam volna el, de addigra már megragadta a kezemet, és nem engedett felállni.

- Nem mehetsz sehová, vállald a szavaid következményeit. - Megcsókolt. Ebben már nagy gyakorlatunk volt. - Én is nagyon kedvellek – távolodott el tőlem éppen csak annyira, hogy ezt elmondja. Nem az sz betűs szót mondta, de így is nagyon örültem. Visszahúztam magamra, és ezúttal el is mélyítettük a csókot, nem csak apró puszikat nyomtunk egymás szájára. Átkaroltam a nyakát, és csukott szemmel élveztem, ahogy Harry ajkai végigvándoroltak az államon, majd letértek a nyakamhoz. Sóhaj szakadt fel belőlem, mikor finoman megszívta ott a bőrömet, és egy kicsit belém is harapott. Az egyik keze a combjaim közé siklott, a másikkal a felsőm gombjait próbálta szétszedni, hogy a melleimet is kezelésbe vegye. Annyira vártam már ezt a pillanatot, hogy megtörténjen. Kívántam Harryt, mindennél jobban, de azt akartam, hogy ő is annyira akarja, mint én. Éreztem rajta, hogy most még nem biztos a dolgában.

- Harry, ne folytassuk, ha nem érzed úgy – suttogtam a fülébe. Meg is állt a mozdulatban.

- Én is kívánlak, Pansy, csak nekem ez túl spontán. Legalább az elsőt meg kellene terveznünk – nézett fel rám.

- Az elsőn már rég túl vagyunk, nem emlékszel? - simítottam végig a hasamon.

- Egy pillanatára sem. Ezért kéne egy második felvonás.

- Mintha azt mondtad volna, hogy soha többé nem fogsz velem szexelni.

- Nem is, én egy teljesen másik Pansy Parkinsonnal fogok szeretkezni, nem az egykori mardekárossal.

- Ezzel nem tudok vitatkozni – pusziltam arcon. - Megyek, hagylak dolgozni. Még egyszer, Nagyon Boldog Születésnapot. Örülök, hogy megszülettél nekem húsz évvel ezelőtt – nyomtam egy gyors csókot a szájára, majd magára hagytam.

Harry:

Bambán bámultam Pansy után. Már lassan két hónapja éltünk együtt, és mindig meg tudott lepni valamivel. Mint például ezzel a vallomással is, még senki nem mondott nekem ilyen szépet. Kedvem lett volna utána menni, letépni róla a ruháit, és addig erőszakolni, amíg ki nem elégül. Nem tudom, hogy mi tartott vissza, talán a büszkeségem, az értetlenségem. A kérdés, hogy miért ilyen rendes velem? De miért érdekel még mindig ennyire a válasz? Miért nem hiszem el, hogy azért, mert kíván? Pedig egyszerű és világos. A szeretet sok mindenre ráveszi az embert. Hosszas tépelődés után úgy döntöttem, hogy inkább a munkámra figyelek.

Este tízre kerültünk ágyba. Csendben feküdtünk egymás mellett, de egyikünk sem aludt. Nem tudtam, hogy kezdeményezzek. Felé fordultam, és már készültem mondani valami hülyeséget, amikor Pansy megelőzött:

- Jó éjszakát, Harry! - suttogta, és elfordult. Nem tudtam mire vélni.

- Valamivel megbántottalak? - kérdeztem halkan. Finoman megérintettem a vállát, éppen csak annyira, hogy hozzáérjek. A félhomályban láttam, hogy lecsukta a szemeit.

- Nem, csak nem akarlak semmire sem kényszeríteni. - Na, erre kiakadtam.

- A fenébe is Pansy, de kényszeríts! - Nem kiabáltam vele, csak egy fokkal megemeltem a hangom. - Neked köszönhetjük, hogy idáig eljutottunk. Ha te nem erőszakoskodsz velem, nem feküdnék itt veled. Kellesz nekem, csak értetlen, gyáva kutya vagyok. Úgyhogy azonnal mássz rám! - parancsoltam rá. A reakciója egy kissé meglepett, bár utólag fogalmam sincs, hogy miért.

- Te csak ne parancsolgass nekem. Időnként te is megerőltethetnéd magad, és eszedbe juthatna, hogy milyen szükségleteim vannak. - Nem fordult felém, úgy hadarta el dühösen.

- Na várjunk csak, lehet, hogy rosszul emlékszem, de két hónapja mást sem teszek, csak kielégítem a szükségleteidet!

- Ja, lemész a boltba édességért, ha megkérlek, de eszedbe sem jutna magadhoz húzni alvás közben. Mindent nekem kell kezdeményeznem.

- Ez nem igaz! Ma is én húztalak vissza a kanapéra, és te futamodtál meg akkor is, amikor forróbb lett a helyzet!

- Mert éreztem, hogy te még nem akarod!

- Ez kamu! Izgattalak a lábad között a nadrágon keresztül, és az ingedet is szét akartam gombolni, hogy elérjem a melleidet. Mi ez, ha nem vágyakozás? Erre neked mi volt a reakciód? Elmenekültél. Beijedtél, valld be!

- Nem vallom be, mert nem igaz! - förmedt rám, és most végre hajlandó volt ide fordulni. - Akkor, ha annyira akartad, miért hagytad magad lerázni? Ha szerinted, én csak kitaláltam ezt a „nem készültél föl” szöveget?

- Hányféleképen mondjam még el, hogy bizonytalan vagyok?! Te vagy a kapcsolatunk mozgatórugója.

- Sajnálom, ezt most nem tudom dicséretnek venni – fordított ismét hátat.

- Rendben, akkor ne vedd – feleltem, és most én feküdtem be szorosan mögé. Átöleltem a derekát, a fejemet is egészen hozzásimulva, szinte a tarkójához tettem. - Jó éjszakát neked is, Pansy – suttogtam a fülébe. Kicsit vártam, hogy reagáljon valamit, de meg sem mozdult, és ez így volt jó.

***

Szombaton korán behívtak a fiúk, de ötletem sem volt, hogy miért. Azt mondták, hogy nyugodjak meg, nem a munkám minőségéről lesz szó, teljesen meg vannak velem elégedve. Egy hónapja egyeztünk meg az első fizetésemről, addig csak betanultam a munkát. És bevallva az őszintét, élveztem is csinálni. Másnak talán unalmas lenne, de én mindig is szerettem a számok világát.

Pontban tízkor léptem át a Weasley Varázsvicc Vállalat ajtaját. A zárva tábla volt kitéve, de én azért rápróbáltam a kilincsre, és sikerült is bemennem. Az ikrek hangját az emelet felől hallottam. Fel is kiabáltam hozzájuk.

- Srácok, megjöttem! - Nem is kellett sokat várnom.

- Harry! - lépett ki elsőnek George, hogy üdvözöljön. Mögötte Fred is feltűnt. - Gyere fel nyugodtan.

- Mire készültök? - kérdeztem tőlük gyanakodva.

- Csak megrángatnánk a születésnapos fülét – vigyorgott kajánul George.

- Gondoltuk, szívesen lazítanál egy kicsit. Láttuk, hogy nincs mostanában valami jó kedved. Ki kellene beszélned – tette hozzá Fred.

- Pont veletek? Az örök agglegényekkel? - viccelődtem én is. Reméltem, hogy annak is veszik.

- Ki kérjük magunknak. Nekünk van szerelmünk. A munkánk.

- Na ja, biztos tele is vagytok problémákkal – morogtam, miközben felértem hozzájuk.

- Azért akad, de beszéljünk inkább a tietekről - invitált beljebb a szobába, amiben már sokkal nagyobb volt a rend, mint mikor először jártam itt. Az asztalhoz is le tudtunk ülni. Előre készültek rá, mert már ott állt az asztalon három pohárka, meg egy üveg lángnyelv whisky.

- Nem akarom magam leinni, azért ennyire nem nagy a gond – előztem meg a tukmálást.

- Csak ülj le, és mesélj – töltötte ki nekem az első kupicát George, és én engedtem a csábításnak.

- Először is, tudnotok kell, hogy én nagyon kedvelem Pansyt. Szeretek vele élni, és örülök, hogy gyerekeink lesznek. Épp csak megijeszt ez az egész, ennyi.

- Ez teljesen természetes. Pansy és te mindig is utáltátok egymást – kezdte Fred.

- Tudom, de most olyan más. Rá sem lehet ismerni. Még várandósan is kedves.

- Akkor mi a baj? - kérdezett rá jogosan George.

- Nem tudok vele lefeküdni – motyogtam halkan.

- Tessék? - kérdezték vissza egyszerre.

- Nem megy a szex! - mondtam ki hangosabban is, majd lehajtottam a kupica whiskyt. Annyira szégyelltem magam.

- De haver, nem azt mondtad, hogy kedveled?

- Ráadásul, még eléggé szemrevaló is – tetézte George.

- Igen, kívánom is. Ezzel nincs gond. Viszont, ahogy témánál kezdenénk lenni, valamelyikünk mindig behúzza a féket.

- Akkor ezzel nem csak te lehetsz így, és ezt együtt kellene megbeszélnetek.

- Tudom Fred, de ez nem olyan egyszerű.

- Szerintem, nem kellene ezt ennyire túlértékelned. A szex a házasság és a párkapcsolat része. Egyszerűen csak, át kell esnetek az első alkalmon. Bár, nem is értem, hogy miről beszélek, hiszen már kellett lenni első alkalomnak, ha Pansy terhes.

- Volt is, csak szerelmi-bájitalt kaptunk Dumbledore-tól. Én ittam belőle, Pansynak már nem jutott. Szóval ő emlékszik minden részletére, én meg nem.

- Oh, hát ez szívás, de előbb-utóbb úgyis feloldódtok majd annyira. Én nem várnék ezzel sokáig.

- Igazatok van. Hazamegyek, és...

- Hé, Rómeó, várd meg inkább az estét, akkor sokkal izgalmasabb, mint nappal – kapta el a karomat Fred. Itt már kezdtem összerakni a képet, hogy nem véletlenül hívhattak el, de nem lőttem le a poént a gyanakvásommal.

Folyt. köv.