Sziasztok! Sikerült befejeznem ezt a részt is. Ebben a részben is lesz némi erotika, de erre csak 16-os karikát teszek. Jó olvasást kívánok hozzá :) Üdv.: Amanda
Harry:
A házunk nappalijába érkeztünk meg. Szorosan karoltam Pansy kezét, hogy véletlenül se veszítsem el. Még sosem hoppanáltam úgy mással, hogy én lettem volna az irányító. Kicsit féltem, hogy Pansy majd rosszul lesz, de annyira lekötötte őt a bosszankodás, hogy eszébe sem jutott ilyesmikkel foglalkozni.
- Hogy tehették ezt velem a szüleim? - tette fel csak úgy magának a kérdést, mert már folytatta is a dühöngést. - Tudtam, hogy nem fogják majd jó szemmel nézni a házasságunkat, de hogy idehívják Dracot, hogy tönkretegyen minket, ez azért még tőlük is túlzás – járta körbe a kanapét párszor, mielőtt feltűnt neki, hogy én is jelen vagyok. - Jaj, Harry, úgy sajnálom – borult minden előjel nélkül a karjaimba. Még szerencse, hogy jók voltak a reflexeim, és időben elkaptam.
- Nyugalom, nem te tehetsz róla, hogy ilyenek. De pontosan mire is értetted, hogy tönkre akarják tenni a házasságunkat?
- Ők keresték fel Dracot, hogy csábítson vissza, és váljak el tőled.
- Akkor most már értem a pénzfelajánlást – gondolkodtam hangosan.
- Miféle pénzfelajánlást? - lepődött meg Pansy. Nem tehettem mást, el kellett mondanom az egészet.
- Amikor kimentél anyukád utána a konyhába, az apád szemrebbenés nélkül a tudtomra adta, hogy nem akar a vejének, és mondjak le rólad önként, cserébe fizet nekem.
- Miért nem tudok még jobban kiakadni? És mit mondtál?
- Azt, hogy nem áll szándékomban elhagyni titeket, de legyen, ha ki tud fizetni nekem egymillió galleont, akkor meggondolom.
- Hm... egymillió. Az már szép kis pénzmennyiség. És ő erre mit lépett? - mosolyogtak Pansy szemei. Bizonyára sejthette, hogy nem kapta elő egyből a tárcáját.
- Teljesen meg volt rökönyödve, és az elmeállapotom felől érdeklődött, majd közölte, hogy ad érted ezer galleont. Egyből megmondtam neki, hogy elég kevésre értékel, és hogy egyébként sem kellene tőle semmi, mert gazdagok vagyunk.
- Köszönöm, te vagy a legjobb férj – csókolt meg, ahogy meghatódva a szemeibe nézett.
- Mit szólnál, ha megfeledkeznénk erről az egészről, és inkább elmennénk moziba? - jutott eszembe váratlanul. - Már nagyon régen voltam utoljára ilyen helyen. Biztos játszanak valami izgalmas filmet.
- Mozi? Az meg micsoda?
- A mozi olyan, mintha tévét néznél, csak sokkal nagyobb képernyőn, hatalmas hangfalakkal, és legalább kétszáz ember társaságában. Meg van a hangulata. Legalább kikapcsolódnánk, egy-két órára megfeledkezhetnénk erről az egészről, de utána nyugodtan haragudhatsz tovább, minden jogod megvan hozzá.
Igyekeztem szépen fogalmazni, hogy ne tudjon megsértődni rajta, de az elsápadt arcából ítélve nem igazán sikerült.
- Szerinted én eltúlzom ezt az egészet, igaz? - kérdezte remegő hanggal.
- Dehogy! Teljes mértékben igazad van, hogy haragszol rájuk, de értsd meg, muszáj lehiggadnod, mert ha nagyon felhergeled magad, elmehetnek a babák. Ezt akarod?
- Igazad van. Talán valami vicces filmmel elterelhetem a gondolataimat.
- Erről van szó – simítottam végig a vállain. - Szeretlek titeket, és egyikőtöket sem akarom elveszíteni.
- Megértettem – mosolygott rám hálásan. - Tényleg nem tudom mi lenne velem nélküled. Valószínűleg, valamelyik lebujban ráznám a nagy fenekem, csak hogy véletlenül se kelljen hazamennem. - Nem tehettem róla, de elnevettem magam.
- Nincs is nagy feneked. A legszebb popsid van, amit életemben láttam, és én biztos ott ülnék, hogy csodálhassam a szexi táncod.
- Ez nagyon nem hihető, de legyen, hajlandó leszek elcsábulni – karolta át a nyakam, és mielőtt tiltakozhattam volna, hevesen megcsókolt. Egy másodperc erejéig még tartottam magam, de aztán engedtem az édes kísértésnek.
Hamar a hálószobánkban találtam magam, a ruháink pedig fénysebességgel kerültek le rólunk. Öleltem és csókoltam őt, ahol csak értem. Hihetetlenül szenvedélyes személyiség volt ő, akinek nagyon nehezemre esett ellenállnom, nem is értettem, hogy sikerült eddig kibírnom vele szex nélkül. De most minden kihagyott alkalmat be fogunk pótolni.
- Annyira kívánlak – sóhajtottam a fülébe, ahogy a hüvelyébe hatoltam. Pansy teste megremegett alattam.
- Mit... kívánsz bennem? – nyöszörögte, közben finoman mozogni kezdtem benne. Az első lökésekbe én is belenyögtem.
- Képtelenség... szavakba... önteni – válaszoltam szaggatottan az átéltektől. Az alkarjaimon támaszkodtam a feje két oldalán, Pansy pedig a derekam köré fonta a lábait, hogy még jobban magába húzzon.
- Próbáld meg – harapott kéjesen a fülcimpámba. Nagyon erősen kellett koncentrálnom, hogy ne élvezzek el túl hamar.
- Inkább... másra... használnám a szám – hajoltam le a nyakához, és miközben egyre csak fokoztam a tempót, a finom bőrét csókoltam és nyalogattam. A hajamba futtatta az ujjait, hangosan sóhajtozott, amitől csak még jobban izgalomba jöttem. Muszáj volt lassítanom kicsit. Pansy nagyon értett hozzá, hogyan kell engem teljesen feltüzelnie a hátam cirógatásával. Arról nem is beszélve, amikor sikerült hozzáérnie a fenekemhez, és megmarkolnia kicsit. - Hogy tudtam élni... szex nélkül? - ziháltam már fél lábbal a beteljesülés kapujában. De én egészen bent akartam lenni. Újra felkapcsoltam a sebességet, és ezúttal le sem álltam addig, míg el nem értem a csúcsot.
- Ez az, gyorsabban – követelte Pansy. A hátamba vájta kicsit a körmeit, ami kissé morbid módon euforikus élvezettel töltött el. A fülembe hatoló élvezettel teli sikolyai pedig még inkább gyorsaságra ösztönzött. Ezúttal Pansy érte el először a beteljesülést, és én követtem őt néhány másodperccel később. Hihetetlen fáradtságot éreztem, de megint csak fizikailag. Örültem, hogy Pansy olyan kielégülten mosolygott rám.
- Remélem, egy pillanatig sem gondoltad azt, hogy képes lennék téged lecserélni Malfoyra? - szántott végig lágyan a nyakamon, majd lehúzott magához és megcsókolt. Nem is engedett el egyhamar. Percekig az ajkaink cuppogása töltötte be a szobát. - Lehetek hozzád nagyon őszinte? - kérdezte, amikor egy milliméterre eltávolodtam tőle. Az orrunk hegye még összeért.
- Legyél – válaszoltam kedvesen.
- Még sosem éreztem ilyen intenzív érzelmeket senki iránt, mint irántad. A szó szoros értelmében belehalnék, ha el kéne válnunk. Érezhetek ilyet két hónap után? Szerinted, nem őrültem meg?
- Nem tudom, drága, csak azt, hogyha te megőrültél, akkor én is – csaltam egy kis mosolyt telt ajkaira. Szeretem nézni, ahogy mosolygott. Legördültem mellé, majd a mellkasomra húztam. Mindketten teljesen meztelenek voltunk még, és ahogy hozzám simult, olyan melegség öntött el. Örülnék, ha most megállna az idő.
- Most már nem kell másra használnod a szád, szóval... - törte meg Pansy váratlanul a csendet -... elmondhatod, hogy miért kívánsz.
- Mert kívánatos vagy – válaszoltam egyszerűen, de nem igazán elégíthettem ki vele, mert egyből föltámaszkodott a vállamra, úgy nézett mélyen a szemeimbe.
- Nem gondolkodtál még azon, hogy leváltsd a szemüveged olyan kontaktizére, amit a muglik használnak ilyenkor? Nagyon szépek a szemeid. Kár, hogy elrejted őket – hajolt ismét vészesen közel az arcomhoz.
- Még nem gondolkodtam a kontaktlencse használatán – simítottam el egy tincsét az orrom elől. - De majd egyszer kipróbálom, csak a te kedvedért – pusziltam meg az arcát. - Van kedved még moziba menni?
- Van, de inkább ne vicceset nézzünk, hanem valami izgalmasat – ajánlotta. Hatalmas kő gurult le a szívemről, hogy nem romantikusat mondott.
- Biztos vagy benne, hogy nem fogsz megijedni a nagy hangoktól? Amit te érzel, azt ők is érzik.
- Biztos vagy benne, hogy nem vagy egy csöppet túlféltő? - mutatta a két ujja közötti távolsággal, hogy mennyire gondolt.
- Nem igazán értem, hogy mire gondolsz.
- Akkor majd egyszer elmagyarázom, de most kezdjünk el készülődni, mert lassan éhes is leszek – javasolta, és nem kötekedtem.
Én felvettem a köntösöm, Pansy pedig elment zuhanyozni. Míg ő tusolt, gyorsan lejegyeztem a tévében található teletextről a moziműsort. Egyetlen érdekeset találtam, ami mindkettőnknek tetszene. Amikor végzett a fürdéssel, gyorsan meg is osztottam vele.
- Mit szólnál a Godzillához? Az olyan lesz, mint a Jurassic Park volt, csak itt ez nem egy szigeten játszódik, hanem New York-ban, és nem sok dinó ellen kell harcolniuk, hanem csak eggyel – foglaltam össze röviden.
- Tőlem jöhet, de együnk előtte valamit – kötötte ki a feltételeit.
- Persze, este hétre rendelem, és akkor előtte beugorhatunk egy pizzériába. Még úgyis csak négy óra múlt – válaszoltam, miközben már vettem is fel a telefont, hogy tárcsázzam a központi számukat.
Pansy:
Félórán belül Harry is elkészült, és mivel féltett a szokásos közlekedési módunk használatától, muglik módjára felszálltunk a buszra, majd azzal mentünk be a városba. Lógott az eső lába, mint egy átlagos londoni délutánon, de nem volt szükségünk esernyőre. Harry természetesen a mozi környékén is ismert jó kis vendéglőt, amit meg is rohamoztunk, mielőtt elkezdett volna igazán szakadni az eső.
Meglepődtem, amikor megláttam, hogy majdnem tele volt a helyiség. Azért még pont árválkodott egy szabad asztal a legnagyobb tömegben. De engem már az sem érdekelt, ha behúzott hassal kellett ennem, csak ételhez jussak végre.
- Már csak az az asztal van, neked jó lesz?
- Tökéletes – bólintottam rá gyorsan, mielőtt meggondolhatta volna magát. Kis hezitálással megindult felé, én pedig követtem. Amint leültünk, már ott is termett egy pincér.
- Jó napot kívánok! Mit hozhatok inni? - kérdezte udvariasan.
Mindketten epres limonádét kértünk, mint a legcukibb párok, akik mindig ugyanazt eszik és isszák, mint a másik. - Rendben – írta le gyorsan. - Étlapot adhatok esetleg?
- Igen – feleltem Harry helyett. - De én már tudom is hogy mit kérek. Rántott bordát hasábburgonyával és uborkasalátával. - A fickó gyorsan le is jegyezte.
- Jól hangzik, én is azt kérek – adta volna vissza az étlapot a pincérnek Harry is.
- Egy félóra, és hozom az ételeket. Az egyik étlapot itt hagyom, hátha kérnek desszertet is – mosolygott rám a férfi, mielőtt elindult volna. Ez nekem is mosolyt csalt az arcomra.
- Min mosolyogsz? - kérdezte Harry.
- Semmin, csak örülök, hogy még nem vesztettem el a vonzerőmet. Pár hónap, és már csak neked fogok kelleni.
- Na ez szép, és kinek akarsz te tetszeni rajtam kívül?
- Senkinek, de azért legyezgeti a hiúságomat, ha kacéran rám mosolyognak. - Ebben a pillanatban jött vissza a szépfiú, majd letette elénk az italokat. A mostani mosolyát már Harry is kiszúrhatta, mert eléggé vészjóslóan nézett utána. - Nyugi, egy percig sem kellene más rajtad kívül, de azért jó tudni, hogy a pasik fantáziáját még mindig megmozgatom. Hat hónapos terhesen már nem hiszem, hogy ezt kiváltom belőlük.
- Belőlem kifogod, ne izgulj – nyugtatott, ahogy a kezemre csúsztatta a kezét.
- Na jó, de te a férjem vagy, ez természetes – legyintettem, közben már vigyorogtam is Harry felháborodott ábrázatán.
- És az már nem is számít, ha a férjed mondja neked, hogy szép vagy? Különben, ha továbbra is ilyen mértékben fogod zabálni a cukormázas fánkokat, lehet, hogy még én sem fogom mondani. - Most én sértődhettem volna meg, de okosabb voltam ennél.
- Ezt a gyerekeiddel beszéld meg, ők kívánják ennyire.
- Ne fogd a gyerekekre, van önmegtartóztatás is a világon – oktatott ki, de már nem olyan szigorúan, mint az előbb.
- Rendben, akkor a hármasikreinket te fogod kihordani, és majd meglátjuk, hogy mennyire lesz önmegtartóztatásod – öltöttem rá a nyelvem.
- Nekem simán lesz, én majd zöldséget és gyümölcsöt fogok enni ilyenkor – húzta fel az orrát, és mikor már készültem volna valami csípős válasszal, megjött a helyes fickó a két tányér étellel is. Óvatosan letette elénk.
- Jó étvágyat kívánok – mosolygott rám, majd távozott.
- Na jó, kezd idegesíteni ez az örökös mosolygása – morogta Harry a túloldalon.
- Ugyan már, ez a munkája, ne kapd fel a vizet. Szeretlek – tettem még hozzá, majd nekiestem az ételnek. Csak a gondolatomban megjelenő anyám rosszalló ábrázata tartott vissza attól, hogy ne a szó szoros értelmében essek neki.
Vacsora után még rendeltem fagylaltkelyhet is, majd olyan félhét előtt pár perccel elindultunk a moziba, ami pont szembe volt az étteremmel.
Magas, kétszintes, sárga épületbe mentünk be, miután felcaplattunk nyolc lépcsőfokot. Éppen csak beléptünk, Harry rögtön a bal kéz felől eső kis ablakhoz húzott.
- Jó estét kívánok. A hét órakor kezdődő Godzilla című filmre rendeltem két jegyet.
- Jó estét. Máris nézem – pötyögött valamit a csajszi a számítógépen, aminek csak a nevét tudtam, de sosem fogom megtanulni a használatát. - Milyen névre rendelte?
- Harry Potter. - Ismét pötyögésbe kezdett. - Meg is van. - Elkezdett kattogni a gép, majd kiadott két papírkát. - Itt vannak a jegyek. Jó szórakozást kívánok! - mosolygott Harryre, és naná, hogy nem felejtette el viszonozni.
- Köszönjük – vette át a két szelvényt a legbájosabb arcát mutatva a lánynak. - Na mi az, csak nem féltékeny vagy? - kérdezte cukkolva, mire hirtelen megtorpantam. Itt, ebben a pillanatban le akartam zárni a vitát, mielőtt tovább folytatná a rágcsálnivalókat felszolgáló lányokkal a pult mögött.
- De igenis, féltékeny vagyok, mert szeretlek, és te már az enyém vagy – húztam le váratlanul magamhoz, amint átkaroltam a nyakát, majd egy alig érezhető csókot nyomtam a szájára. - És ne játszunk tovább, rendben? Sajnálom, hogy ha megbántottalak az étteremben
- Sajnálhatod is, de rendben, bocsánatkérés elfogadva – viszonozta ő is a közeledésem. A popcornt adó lánnyal már nem is kacérkodott, pedig láthatólag nagyon bejött neki a férjem.
*
- Hogy tetszett a film? - kérdezte Harry, amikor kiléptünk a teremből. Nehezen tudtam válaszolni, mert még mindig a hatása alatt álltam. Teljesen más volt, mint otthon a tévében.
- Durva volt. Bár sajnáltam szegény godzillát a végén, hogy meg halt, de ennek így kellett történnie. Azért, ahogy néztük, eszembe jutott, hogy mi lenne, ha velem szembe állna egy ekkora lény.
- Tényleg, mit csinálnál, ha egyszer csak elkezdene dübörögni a föld, és megjelenne? - érdeklődött Harry, amikor már a mozi előtti kis téren jártunk.
- Őszintén? Megijednék. Hiába vagyok boszorkány, nem tudom, hogy hatna-e rá egyetlen bűbáj vagy ártás is.
- Szerintem hatna. Attól mert hatalmas, még ugyanúgy sebezhető – vélekedett Harry, amiben azért lehetett valami. - Megyünk taxival?
- Menjünk. Nincs kedvem buszozni – bólintottam rá, majd a legelső autóhoz odaléptünk, ami a placcon várakozott.
- Jó estét kívánok. El tudna vinni minket Godric Hollowsba? - hajolt be Harry a letekert ablakon.
- Jó estét. Persze, üljenek csak be. - Harry illedelmesen kinyitotta nekem az ajtót, míg ő maga a másik oldalról szállt be, majd elindultunk. Egy kicsit feszélyezve éreztem magam a mugli taxis jelenlétében, de Harry nem zavartatta magát.
- Arra gondoltam, hogy esetleg kereshetnénk itt is egy orvost a babáknak, hogy mi is láthassuk a fejlődésüket. Nem kell most rögtön, csak amikor már nőni kezd a pocakod.
- De nekünk már van orvosunk, Madam Pomfrey – ellenkeztem.
- Tudom, de az sokkal testközelibb lenne, ha mi is láthatnánk őket, és nem csak a javasasszony mondaná meg egy pálcamozdulattal, hogy minden rendben van – magyarázta, közben láttam a plafonra felszerelt tükörből, hogy a pasas eléggé furcsán méreget minket.
- De nem leszabból baj, hogy nem nála akarom megszülni az ikreket?
- Majd küldök rá egy emléktörlő-bűbájt és gond letudva – vigyorgott rám Harry. Ekkor álltunk meg egy pirosat jelző lámpánál.
- Bocsánat, hogy csak így rákérdezek, de maga nem véletlenül Harry Potter? - fordult hátra váratlanul a taxis.
- De igen. Honnan tudja? - lepődött meg, én szintén.
- A tíz éves lányomtól. Mióta megtudta, hogy valóban léteznek varázslók és boszorkák, csak ezzel foglalkozik. Már beszerzett pár holmit az ön arcképével. - Meg is feledkeztem arról a kis boltról, ahol a harrys bögrét vettem, meg a pólót. - Nem fogja elhinni, ha megtudja, hogy Harry Potter volt az utasom.
- Nem tudtam, hogy vannak varázstalan rajongóim.
- Pedig vannak, és ha nem haragszanak...
- Nyugodtan tegezhet – szólt közbe Harry. Már engem is zavart ez a komoly megszólítás.
- Oh, rendben... Szóval, hallottam, hogy orvost kerestek, és van is egy ismerősöm, aki szívesen vállalná – nyújtott hátra Harrynek egy mozijegy nagyságú papírt. - Még csak pár éve praktizál, de nagyon meg vannak vele elégedve, remek szakember, és nem mellesleg ő is oda van a varázslatért.
- Köszönjük, még meggondoljuk – eresztett meg Harry egy félmosolyt.
- Ti is nyugodtan tegezhettek – viszonozta a gesztust, miközben megállt az utcánk előtt.
- Mennyivel tartozunk? - kérdezte Harry, ahogy kiszálltunk az autóból.
- Semmivel, enyém volt a megtiszteltetés, hogy hazahozhattalak titeket – emelte meg a sapkáját vidáman. - Viszont, egyszer majd összehozhatnánk egy találkozót? A kislányom teljesen odáig lenne a boldogságtól.
- Lehet róla szó – egyezett bele Harry. Nekem annyira már nem tetszett az ötlet, de ezt nem itt akartam előtte megvitatni.
- Itt van az én névjegyem is, ha máskor is taxira lenne szükségük – nyújtott ki egy újabb kártyát a letekert ablakon keresztül. - Jó éjszakát Mr. és Mrs. Potter – köszönt el viccesen, majd mi is viszonoztuk a köszönést egy bárgyú intéssel. Egyikünk sem fogta fel, hogy most mi a fene történt, csak néztünk a távolodó autó után.
Folyt. köv.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.