Sziasztok! Nagyon igyekeztem a 15. résszel, mert ezzel szerettem volna nektek jó osztályzatokban gazdag új tanévet kívánni! :) Remélem, majd tetszeni fog, és sokan elolvassátok. És ha már a végénél jártok, és van időtök, írjátok meg kérlek, hogy jó úton haladok a történetben, vagy szerelmetes gerlepárunk fénysebességgel halad a beteljesülés felé, és kicsit lassítanom kéne. Előre is köszönöm :) Üdv.: Amanda

Harry:

Nem tudtam elképzelni, hogy mi ütött belém. Hogy csókolhattam meg Parkinsont? Na jó, tény, hogy nem annyira szörnyű feleségnek, és szintén tény, hogy jól néz ki... De akkor is, ez még nem jogosíthat fel arra, hogy megcsókoljam! Én pedig megtettem, önként! És annyira élveztem... vagyis, nem volt borzasztó... nem is tudom, hogy mire számítottam, és még mindig nem tudom, hogy miért tettem! Ennyire nem lehetett bűntudatom, vagy igen?

Biztos a bűntudat volt az oka, más nem lehetett. Vagy az, hogy kimondta a nevem. Olyan szexi volt, ahogy kiejtette. Legszívesebben...

- Harry! - Észlelt az agyam váratlanul egy cincogó hangot. Össze sem tudtam volna téveszteni máséval, ha akartam volna se. Ez az ő hangja volt, és a keresztnevemen szólított. Miért kellett így hívnia?

- Ugye, nem akarod megbeszélni azt, ami a szobában történ? - kérdeztem félve, és kissé indulatosan. - Nem akarok mindig mindent megbeszélni.

- Nem. Csak tudni szerettem volna, hogy nem haragszol-e rám?

- Dehogy, miért haragudnék?

- Úgy kirohantál, mintha megsértettelek volna, pedig én nem úgy emlékszem, hogy sértegettelek – lépdelt egyre közelebb hozzám. Láttam a szemeiben, folytatásra vágyna.

- Ezentúl Harrynek fogsz hívni? - tereltem el a figyelmét.

- Igen, ha te Pansynak.

- Rendben, Pansy! De most inkább aludjunk. Holnap nehéz nap vár rám, mert bele kell vetnem magam a munkába.

- Nem mennénk el inkább vásárolni? Neked sem ártana pár új ruha, na meg beszéltük, hogy új tévé kellene.

- A tévé oké, de mi a baj a ruháimmal? - méltatlankodtam, de nagyon is megértettem, hogy miről beszél.

- Hadd ne kezdjem el sorolni, hogy mik velük a problémáim. Lógnak rajtad, kopottak és egyáltalán nem illenek hozzád.

- Rendben, menjünk ruhát venni, de pihenni akkor is kell. Szóval, ha nem bánod, én most lefeküdnék aludni – változtattam át a kanapét ággyá.

- Nem aludnál az igazi ágyban... velem? - Azt hittem, hogy nem hallok jól. - Nincs hátsó szándékom, csak... inkább felejtsd el. - Már visszafordult volna, de én idióta utánaszóltam.

- Talán mégis kényelmesebb volna ott. Kezd elgémberedni a nyakam – hazudtam. Az az áldott jó szívem, de leginkább a lelkiismeretem nem hagyott nyugodni.

- Remek – vidult fel az arca, a gyomromban erre a látványra verdesni kezdett pár pillangó. Gyorsan meg is simogattam a hasam, hogy lecsillapítsam őket.

Majd negyven perccel később sikerült is elvégezni az esti rituálékat, most pedig ott feküdtünk egymás mellett, de tisztes távolságra egymástól. Pofátlanul korán volt még, alig múlt el kilenc óra. Egyáltalán nem voltam álmos, csak bámultam a plafont. Óvatosan a mellettem fekvő feleségemre néztem. Reménykedtem benne, hogy ő már alszik, vagy legalábbis csukva lesz a szeme, és nem bukok le előtte. Parkinson felém fordulva az oldalán feküdt, és szerencsére csukva volt a szeme. Az egyik kezét az arca alá csúsztatta, a másik előtte pihent. Nem tudtam elhinni, hogy valaki ilyen gyorsan el tud aludni, de örültem, mert így legalább kicsit tanulmányozhattam. Azt már első nekifutásra meg tudtam állapítani, hogy egyáltalán nincs rókaképe. De lehet, hogy csak a véleményem változott meg róla, és ezért nem láttam már benne a régi gúnynevét. A szemeim gyorsan az ajkaira tévedtek, a látványra pedig meg is rohamoztak az érzések. Olyan puhák és teltek, és olyan szépen ívelnek, amikor mosolyog. Bele is borzongtam az emlékbe, amikor azok az ajkak az enyémhez értek. Vajon, milyen lehetett az az éjszakánk? Bárcsak valami úton-módon emlékezhetnék rá, a saját szemszögemből, természetesen. Ha belegondolok, hogy ez a kecses, kreol test az enyémhez simult... Te jó ég, merevedésem lett! Totálisan felizgultam! Jól van, Harry, semmi vész, nem kell egyből bepánikolni. Benéztem a takaró alá, és ha lehet, még jobban elsápadtam. A férfiasságom úgy kinyomta az pizsamanadrágomat, mintha egy sátor tartóváza lenne. Ha Parkinson felébred, nekem végem. Megpróbáltam óvatosan kikecmeregni az ágyból, és észrevétlenül eljutni a kijáratig, de a szoba közepéig sem jutottam, mert sikerült belerúgnom az ágy lábába. Könnyek között féllábon ugráltam, és hiába igyekeztem a számra szorítani a kezem, egy halk vonyítás mégis kiszökött rajta. Ez elég is volt ahhoz, hogy mocorogni kezdjen. Rimánkodtam magamban, hogy csak pózt váltson, de nem jött össze. Felébredt.

- Harry, minden rendben? - kérdezte álmosan.

- Persze, aludj csak tovább. Én csak vécére készültem, és véletlenül belerúgtam az ágy lábába – közben takartam az árbocrudamat, mint az állat. Miért nem lankadtam már le ebben a kellemetlen helyzetben?

- És jól vagy? - ült fel, mint akibe tűt szúrtak. Ennyire aggódik értem?

- Már csak zsibbad, szóval mindjárt jobb lesz – hadartam, mielőtt idesietne. - Látod, már semmi bajom – helyeztem le a lábam a másik mellé. A nagy bizonygatásommal azonban még nagyobb bajba sodortam magam.

- Mondd csak, gyakran izgulsz fel, ha fájdalmaid vannak? - kérdezte fojtott hangon. A szájára kellett szorítania a kezét, hogy ne nevessen fel hangosan.

- Ez egyáltalán nem vicces! - morogtam, majd szó szerint kivágtattam az ajtón. Amint bevágtam magam után, már hallottam is, ahogy kitör belőle a kacagás.

Idiótának éreztem magam, és megalázottnak. Úgy éreztem, most ezerszer inkább megküzdenék Voldemorttal, mint visszafeküdjek mellé. Közben a mosdóba is eljutottam, de már nem kellett könnyítenem magamon. Haragomban ott is lekókadtam. Még nem volt erőm visszamenni. A dolgom elvégzése után inkább a konyhába menekültem. Kivettem a mélyhűtőből a pár napja vásárolt epres pálcikás jégkrémet. Felbontottam, majd élvezettel elnyalogattam. Nem gondoltam közben senkire és semmire. Kiürítettem az elmém, ahogy Pitontól tanultam. De még így sem húzhattam sokáig az időt. Eszembe jutott, hogy talán mégis itt alszom a helyemen, semmi kedvem nem volt magyarázkodni neki. Féltem, hogy felhozza, és megkérdezi, hogy történt az eset. Én pedig majd egy szót sem tudok kinyögni. Mégis, mit mondhatnék? Az úgy történt kedves Pansy, hogy elgondolkodtam, vajon milyen lehetett veled dugni, erre már csak azt vettem észre, hogy áll a zászlóm! Változzam inkább gusztustalan, szőrös akromantulává, minthogy ezt bevalljam neki.

Végül a lábaim szinte önálló életre kelve indultak meg a szoba irányába. Nem volt más választásom, csak remélni, hogy nem használja ki a szorult helyzetem.

Csendesen nyitottam ajtót, majd finoman lépkedve közelítettem meg az ágyat. Nem láttam felőle mozgolódást, és már kezdtem megkönnyebbülni, de amikor bebújtam mellé hirtelen megszólalt.

- Felesleges óvatoskodnod, nem alszom – közölte nyugodtan.

- Remek, direkt megvártál? - fordítottam bosszúsan hátat, közben letettem az éjjeliszekrényre a szemüvegem.

- Csak nem tudtam visszaaludni. És mielőtt abban reménykedsz, hogy kigúnyollak, és lesz okod haragudni rám, ki kell ábrándítsalak. Nem állt szándékomban ilyesmi.

- Tudod, hogy bosszantóan kedves lettél? - förmedtem rá, és nem is titkoltam, hogy mennyire haragudtam rá. - Miért kell ezt csinálnod?

- Mert kedvellek, és mert... vonzódom hozzád. - Mindketten örülhettünk a jótékony félhomálynak, mert ebbe szerintem még ő is rendesen belepirulhatott, nem csak én.

- Te is... khm... vonzó lány vagy – motyogtam.

- Akkor maradjunk ennyiben, és ne veszekedjünk egymással. - Most mosolyt véltem felfedezni a hangjában. - Fordulj csak nyugodtan vissza, ha úgy kényelmesebb. - Nem kellett kétszer mondania. Örültem is, hogy nem „kényszerít” közeli testi kontaktusra, de túl hamar elkiabáltam. A következő pillanatban már egészen hozzám simult hátulról, még át is ölelt. - Örülök, hogy itt vagy. Jó éjszakát, Harry!

- Jó éjt – böktem ki én is. Azt hittem, hogy majd nehezen fogok így elaludni, de egészen gyorsan ment.

Pansy:

Reggel arra ébredtem, hogy még mindig teljesen Harryhez simulva fekszem. Olyan jó volt így kelni, hogy mellettem van, és nem a nappaliban. Érdekes, mindig is furcsálltam, hogy ott vert tanyát, és nem az emeleten lévő szobák valamelyikében, de sosem kérdeztem meg tőle. És már nem is fogom, mert reméltem, hogy ezentúl itt fog aludni velem. Ahogy egy kicsit hátrébb húzódtam, ő is ébredezni kezdett, majd megdörzsölte a szemeit, és ásított egy nagyot. Rutinszerű mozdulatoknak tűnt, ahogy az is, amikor az orrára biggyesztette a szemüvegét. Egy kis meglepettség suhant át az arcán, amint felfedezte a jelenlétem. Össze kellett szednie a múlt éjszaka emlékeit.

- Jól aludtál? Ugye, nem másztam nagyon rád? - kérdeztem szemlesütve. Hajlamos vagyok az ilyesmire.

- Nem, még sosem aludtam ilyen jól – ráncolta össze a szemöldökét. Látszott rajta, hogy nagyon szabadulni akarna innen, és nem akartam nehezíteni a helyzetét. Pedig sóvárogva gondoltam már azokra a napokra, amikor ez is rutin lesz a számára, és szemöldökráncolás helyett szenvedélyes csókot kapok majd tőle.

- Megyek, csinálok pirítóst, te kérsz? - ugrottam ki az ágyból.

- Igen, hármat – reagálta kissé lemaradva. Én addigra már magamra kanyarítottam a köntösöm, és az ajtó előtt vártam, hogy válaszoljon.

- Oké – mosolyogtam vidáman.

- Hé, és a reggeli bájitalod? - figyelmeztetett. Azt hittem, hogy kettőnk közül én vagyok az éberebb.

- Oh, tényleg, kösz – slattyogtam vissza sután az asztalhoz, majd elvettem egyet.

A konyhában hajtottam le, és ittam rá néhány korty almalevet, mert kissé kesernyés íze volt. A kenyereket félbevágtam, majd kettesével a pirítóba dugtam. Gyorsan megsültek, és mire Harry megérkezett a mosakodásból, és az átöltözésből, elé is tudtam tenni a három szeletet. Ott sorakozott az asztalon a vaj, narancslekvár, sonka, paradicsom, paprika és természetesen a nutella is. Ezt kifejezetten magamnak vettem elő, de nem vagyok irigy. Mostanában nagyon rákattantam az édesre.

- Nahát, micsoda választék – ült le az asztalhoz, és szinte azonnal kiszúrta a nutellát. - Mogyorókrém?

- Igen. És ne nézz így rám, az ikrek követelik – ültem le mellé én is a tetemes mennyiségű pirítóssal a tányéromon.

- Merlinre, te két Ronnal vagy várandós? - hüledezett. Nem csodálkoztam a reakcióján, én is ezt kérdeztem volna, ha meglátok nyolc pirítóst a feleségem előtt.

- Nagy lett az étvágyam, de azért ennyire nem. Ebből kettő még rád vár – helyeztem át az ő tányérjára, majd szépen megkentem sorra mindegyiket a mogyorókrémmel. Hihetetlenül jó volt, ahogy a szinte még forró kenyérre ráolvadt a krém. Olyan jó ízűen ettem, hogy az utolsó két kenyerét Harry is nutellásan ette, és még neki is ízlett.

Abba az üzletbe mentünk vásárolni, ahol én is vettem az új ruháimat. Emlékeztem rá, hogy elég széles választékuk volt férfiruházatból is, és az áruk sem volt magas. El is töltöttünk ott majd másfél órát. Ebből húsz perc azzal telt, hogy marvel pólókat nézegetett, és közben azon bosszankodott, hogy pont Batmanes nem volt a méretében. De a beszerzőkörút nem volt azért annyira sikertelen. Vettünk neki hat pólót, három inget, két farmert és két pulcsit is. És ezek végre, jól is álltak rajta, és remekül passzoltak az ízléséhez. És még nem is hagytunk ott olyan sok pénzt. A hosszú délelőtt után pedig elhívott a városba ebédelni.

- Azért, örülök, hogy elrángattál – ismerte el Harry. - Tényleg ráfért a ruhatáramra egy alapos újítás.

- Nem beszélek én mindig hülyeséget. - Kíváncsi voltam rá, hogy lecsapja-e ezt a magas labdát, vagy megkegyelmez.

- Nem beszélsz mindig hülyeséget, sőt, kifejezetten okos vagy. - Ezt nem vártam volna tőle, bele is vörösödtem egy kicsit.

- Köszönöm.

- Mit szólnál a fish and chips-hez ebédre. Ismerek egy jó kis kiülős helyet a közelben.

- Szeretem a halat, szóval mehetünk.

Két utcával lentebb volt ez a kis büfé, amihez tartozott egy kis kert. Műanyag, kerek asztalok várakoztak a vendégekre. Míg Harry megrendelte az ebédünket, addig én leültem az egyik sarokba eső asztalhoz, ahol nem láthatnak minket a járókelők. Utáltam, ha megbámulnak evés közben. Két pohárral a kezében ült le mellém Harry is. A jeges teával telit letette elém. A másikban kóla volt.

- Azt hittem, nem szereted a kólát? - lepődtem meg.

- Nem igazán, de a halas krumplihoz ez dukál. Neked nem lehet, mert tele van kártékony anyagokkal, és az ártana a babáinknak.

- Nagyon figyelmes vagy.

- Egy kis szarkazmust éreztem ki a hangodból – húzta össze a szemeit.

- Tényleg? Csak véletlen lehet – kortyoltam bele a teámba. Citromosat hozott, és ezzel elérte, hogy mégse haragudjak rá, amiért helyettem döntött.

- Remélem, nem dobsz ki ezek után az ágyadból? - kérdezte megjátszott izgalommal.

- Nem, sőt, még a szekrénybe is beköltözhetsz. Ott árválkodik üresen négy polc az enyém mellett. Ugye tudod, hogy azt mind meg kell töltened ruhákkal?

- Majd szépen apránként. Kishoppingoltam magam egy időre – tette hozzá buzis hanglejtéssel. Pont ittam, és majdnem az orromon jött vissza a nevetéstől.

- Te nem vagy normális – köhögtem és prüszköltem egyszerre.

- Ezt te hozod ki belőlem – nevetett ő is, de rám mintha sóbálvány-átkot szórtak volna. Ilyen kedveset még sosem mondott nekem. El akartam mondani neki, hogy mennyire jólesett ezt hallani tőle, de az érkező ebédünk elterelte a figyelmét, és amikor a felszolgáló srác elment, akkor másról kezdtünk el beszélgetni.

Folyt. köv.